Politika

JÖVŐRE A KORMÁNY A GDP 4,7 SZÁZALÉKÁT FORDÍTJA A CSALÁDOK TÁMOGATÁSÁRA

2018-BAN IS A REÁLBÉREK ÉRDEMI NÖVEKEDÉSÉVEL ÉS A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMÁNAK NÖVEKEDÉSÉVEL SZÁMOLNAK.

Az államtitkár hozzátette: ha az Országgyűlés megszavazza a 2018-as költségvetést, akkor további elemekkel bővül majd a családtámogatási rendszer.

Példaként említette, ha egy család lakás célú jelzálog hitellel rendelkezik és harmadik gyermeket vállal, akkor a gyermek megszületését követően törlesztő részlete 1 millió forinttal csökken.

Ha a harmadik gyermek után még több gyermek születik a családban, akkor annyiszor csökken 1 millió forinttal a család törlesztő részlete, ahány gyermek születik még – mondta. Banai Péter Benő kiemelte: alapvető cél, hogy Magyarországon minél több gyermek szülessen.

Az államtitkár közölte: az államháztartás hiánya 2010 óta stabilan 3 százalék alatt volt, 2018-ban pedig elérheti a 2,4 százalékot. “Ez azért fontos, mert a családtámogatások és azok a lépések, amelyek az ország biztonságát szolgálják, úgy tudnak megvalósulni, hogy mindezekhez a magyar gazdaság adja a fedezetet és az ország nem fog eladósodni” – mondta az államtitkár. Hozzáfűzte még, hogy 2018-ban is a reálbérek érdemi növekedésével és a foglalkoztatottak számának növekedésével számolnak.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra