Péntek este 21 órakor Hanga Ádám éppen volt csapata, a Baskonia ellen kezdi meg a maratoni pontvadászatot. Az előző Euroliga-szezon legjobb védőjének választott kosaras augusztusban szerződött három évre a Barcelonához 7,5 millió euróért cserébe. A 28 éves játékos nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy éppen korábbi csapata ellen kezdik meg a bajnokságot, próbál a saját játékára koncentrálni és arra, hogy sikeres rajtot vegyenek.
„Nem az a fontos, hogy ki ellen játszunk, hanem jól akarok játszani. Nagyon fontos, hogy az első mérkőzésünk jól sikerüljön. Hazai pályán kezdjük a bajnokságot, ezért nagyon fontos, hogy jó szájízzel kezdjünk, ami talán ki fog hatni a folytatásra is. Az csak egy plusz dolog, hogy a korábbi csapatom, a Baskonia ellen fogunk játszani. Mindenki tudja, hogy egy kicsit hosszas volt ez a huza-vona a nyáron, nem könnyen engedtek el, de nincs bennem semmiféle rossz érzés, most már csak a jelenben élek. Próbálok mindent kiadni magamból, amit csak tudok, hogy a Barcelonával elérjük azokat a dolgokat, amiket szeretnénk” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak.
A legmagasabban jegyzett magyar kosárlabdázó a péntek esti Sportvilágban hallható interjúban elárulta, a Barcelonában más feladata lesz, mint a Baskoniában volt, emiatt valószínűleg kevesebb pontot is fog szerezni. “Ez most egy új csapat, ez egy új kihívás számomra is. Más szerepköröm lesz, támadásban talán nem lesz annyi lehetőségem, mint az elmúlt két évben, de én mindig megtaláltam a módját annak, hogy hogyan tudjak érvényesülni egy csapatban. Azért vagyok itt, hogy bajnokságot, kupát nyerjünk és mindent, ami lehetséges. Sok olyan játékos van, aki támadó szellemű és rengeteg olyan fegyverünk lesz a támadásban, amit használnunk kell, ezáltal lehet, hogy egy picit én ebben háttérbe fogok szorulni. Nyilván az a célom, hogy pontot is dobjak, de a legfontosabb, és ennek mindent alá is rendelnék, hogy nyerjünk meg minden mérkőzést” – mondta Hanga, aki szerint azért nagy előny, hogy új csapatánál ugyanaz a Sito Alonso lesz az edzője, aki szintén a Baskoniától érkezett nyáron a Barcelonához.
Kérdésre válaszolva Hanga elmondta, nem érez nagy nyomást amiatt, hogy egy felmérés szerint a spanyol liga szakvezetőinek 63 százaléka őt tartja a legjobb alacsony bedobónak, a legjobb játékosok listáján holtversenyben a harmadik helyen végzett, a trénerek szerint továbbá ő a legjobb igazolás és a bajnokság második legjobb védője. „Nyomást különösebben nem érzek emiatt. Jól akarok játszani, ugyanazt a nyomást érzem, mint minden egyes másik évben. Nagyon jólesik, hogy így elismernek az emberek, nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ez így legyen. Hat évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet, de megtörtént, úgyhogy most csak arra koncentrálok, hogy minden olyan dolgot meg tudjunk nyerni a csapattal, ami csak lehetséges.”
A szeptemberi Európa-bajnoksággal kapcsolatban a nyolcaddöntőbe jutott magyar válogatott csapatkatpitánya elmondta, büszke arra, hogy amikor a kontinenstorna után visszatért Spanyolországba, sok csapattársa, edzők és vezetők is gratuláltak a csapat teljesítményéhez. „Nagyon sok olyan kérdést kaptam, hogy Vojvoda, Perl Zoli, Keller Ákos hol játszanak, nem is hitték el, hogy mindenki Magyarországon játszik még. Mit mondjak, elképesztően jó nyarunk volt! Az elmúlt nyolc-tíz évben rengeteg válogatott összetartás volt és végre elértünk ide, hogy Európa-bajnokságon megnyertünk két mérkőzést. Nyilván nem váltottuk meg így se a világot, de nekünk, a mi kis hazánknak és nekünk mint játékosoknak ez óriási dolog volt.”
Hanga Ádám számára külön öröm, hogy a csapattársak is nagyszerűen teljesítettek az Eb-n és felfigyeltek rájuk, reméli, ennek előbb-utóbb az lesz az eredménye, hogy a spanyol bajnokságban vagy az európai kupaporondon egyre több magyar játékos fog szerepelni. „Szeretném, ha minél több magyar játékos ellen játszhatnék itt Spanyolországban, az Euroligában pedig legyen még három, és például Vojvodát faltolhassam szét minden mérkőzésen, amikor játszom ellene. Ez sajnos egyelőre nem adatott meg nekem, remélem, hogy egyszer igen.”