A székesfehérvári csapat az első nyolc mérkőzésén nem kapott ki, a kilencedik fordulóban viszont alulmaradt a Vasas vendégeként, legutóbb pedig pályaválasztóként döntetlent játszott a címvédő Budapest Honvéddal. A győzelem kiharcolása most sem tűnik könnyű feladatnak a Videoton számára, de nem is reménytelen – legalábbis ezt támasztja alá a statisztika. A fehérvári klub honlapján olvasható összesítés szerint a DVTK elleni eddigi 32 idegenbeli mérkőzésen négy döntetlen mellett 14-14 hazai, illetve vendégsiker született. Ezúttal ráadásul a Diósgyőr is “vendég” lesz, mivel stadionjának építése miatt a hazai mérkőzéseit Debrecenben játssza. A DVTK-ra is ráfér ugyanakkor a javítás, mivel az előző három meccsén kikapott.
Nincs valami remek formában a Videoton, botladozásuk miatt a Fradi megelőzheti a fehérváriakat a tabellán (Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd)Az idényt gyengén kezdő, de az utóbbi időben jó formában futballozó Ferencváros Balmazújvárosban lép pályára, s a papírforma alapján komoly esélye van a három pont begyűjtésére a tabella legalján álló újonc csapattal szemben. A második helyezett fővárosi együttes a legutóbbi három mérkőzését megnyerte, a Vasas, a Honvéd és a Diósgyőr ellen szerzett összesen tíz gólt, miközben csak hármat kapott. A Balmazújváros viszont az előző hat találkozóján csupán egy ponttal gazdagodott.
Az egyre inkább belelendülő és már harmadik helyezett Debrecen az Újpest vendége lesz. A fővárosi csapat kilenc forduló alatt két győzelem mellett háromszor kikapott és négyszer döntetlent játszott, legutóbb viszont javított helyzetén: dinamikus második félidei játékkal fordított Mezőkövesden, ahol 4-2-es eredménnyel begyűjtötte a három pontot. A Debrecen ellen viszont nehéz dolga lehet, mivel a hajdúsági együttes a Videotontól az ötödik fordulóban elszenvedett vereségét követően sorozatban győzött, öt utóbbi összecsapásán begyűjtötte a lehetséges 15 pontot.
A négy forduló óta nyeretlen Honvéd az előző szezonban harmadik, a mostani idényben hullámzóan szereplő Vasassal játszik budapesti rangadót.
OTP Bank Liga, 11. forduló:
Élőben az M4 Sporton és az m4sport.hu-n:
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Ferencvárosi TC 18:00, v: Iványi
Budapest Honvéd – Vasas FC 20:30, v: Kassai
Kizárólag az m4sort.hu közvetíti élőben:
Újpest FC – Debreceni VSC 18:00, v: Karakó
Puskás Akadémia – Paksi FC 18:00, v: Szőts
Diósgyőri VTK – Videoton FC, Debrecen 18:00, v: Farkas
Swietelsky Haladás – Mezőkövesd Zsóry FC, Sopron 18:00, v: Szabó
A tabella:
1. Videoton FC 10 6 3 1 21-11 21 pont
2. Ferencvárosi TC 10 5 4 1 22-10 19
3. Debreceni VSC 10 5 2 3 16- 8 17
4. Budapest Honvéd 10 4 4 2 17-15 16
5. Puskás Akadémia 10 4 2 4 15-16 14
6. Vasas FC 9 4 1 4 13-15 13
7. Újpest FC 10 3 4 3 15-15 13
8. Paksi FC 10 3 4 3 17-18 13
9. Diósgyőri VTK 10 3 3 4 15-19 12
10. Swietelsky Haladás 9 3 – 6 7-18 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 10 2 2 6 12-22 8
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 10 1 3 6 11-14 6