Külföldi foci Külföldi bajnokságok

Győzelemmel hangolt a rangadóra a Milan és a Roma is

A bajnokságban nem kezdtek jól, ugyanannyi pontot szereztek, de egy győzelemmel elhagyhatják a riválist és tapadhatnak az élmezőnyre.

A legutóbb ezüstérmes AS Roma milánói vendégjátéka emelkedik ki az olasz labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának programjából.

A három pont megszerzése mindkét fél számára fontos lenne, az élen ugyanis a Napoli és a Juventus is hibátlan mérleggel áll, s jelenleg már a Milan és a Roma hátránya is hat pont velük szemben. Igaz, a fővárosiak egy meccsel kevesebbet játszottak, mivel a Sampdoria elleni mérkőzésüket elhalasztották.

A rómaiak már túlvannak egy komoly rangadón, amit 3-1-re elbuktak az Internazionaléval szemben, a nyáron 200 millió euróból megerősített milánóiaknak viszont egyértelműen ez a meccsük ígérkezik a legnehezebbnek eddig.

A hét közben mindkét csapat a nemzetközi kupában szerepelt, azaz nem pihenhetett rá a találkozóra, viszont az egyértelműen pozitív hatással lehet a játékosokra, hogy a Roma szerdán a Bajnokok Ligájában, a Milan pedig csütörtökön az Európa Ligában győzött.

A nagy múltú párharcban összességében a Milan áll jobban, az elmúlt két szezonban viszont a Roma háromszor győzött és egy döntetlent ért a piros-feketék ellen. Legutóbb, májusban ráadásul 4-1-es verést mért az északolasz gárdára.

A Napoli könnyűnek ígérkező meccs előtt áll, mivel vasárnap délben a 13. helyezett Cagliarit fogadja. A címvédő Juventus viszont az Atalantához látogat a forduló zárómérkőzésén, s Bergamóban várhatóan nehéz összecsapás elé néz. Massimiliano Allegri együttese áprilisban csak 2-2-es döntetlenre volt képes az Atalanta stadionjában.

Nagy Ádám továbbra is várja, hogy lehetőséget adjon neki Roberto Donadoni, aki a Bologna első hat bajnoki találkozóján a kispadra ültette a magyar válogatott középpályást. A 11. helyen álló csapat a 18. Genoa vendége lesz szombaton.

Serie A, 7. forduló:
szombat:
Udinese-Sampdoria 18.00
Genoa-Bologna 20.45
vasárnap:
Napoli-Cagliari 12.30
Benevento-Internazionale 15.00
Chievo-Fiorentina 15.00
SPAL-Crotone 15.00
Lazio-Sassuolo 15.00
Torino-Verona 15.00
AC Milan-AS Roma 18.00
Atalanta-Juventus 20.45

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra