Közélet Belföld

Árvízveszélyes helyzet fenyeget több térséget

Árvízveszélyes helyzet alakult ki a Rábán, a Murán, és több kisebb mellékfolyón is az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt - hangzott el az M1 Híradójában.

Az előrejelzések szerint a Rába Szentgotthárdnál ma az első fokú készültségi szint közelében, Körmendnél pedig a másod- és harmadfok között tetőzött.

Bár magas a Rába vízszintje Körmendnél, nem fog kilépni a medréből – ezt ígérték a szakemberek. A felszínen hatalmas fadarabok úszkálnak, ezzel meg kell majd küzdeniük a vízügyi szakembereknek. Időközben megerősödött a légmozgás, gyakorlatilag viharos erejű szél uralkodik a térségben. Ez talán segít az időjárás viszontagságainak elkerülésében, hiszen elfújhatja a felhőket – tájékoztatott a helyszíni tudosító.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, a folyó várhatóan 300+20 cm-el fog tetőzni Körmendnél, a szerdai, kora délutáni órákban – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Több mint két métert áradt a Zala

2014 szeptemberében addig alig látott árvíz volt Zala megyében. Hetekig tartott a védekezés. Most is jelentősen emelkedett a zalai élővizek szintje, több szakaszon már első fokú a készültség. Megkezdték a zsilipek lezárását is. A folyamatos, több napja tartó esőzések ismét kihívások elé állítják a vízügyi szakembereket.

A Lajtán is egy árhullám vonul le, Mosonmagyaróvárnál csütörtökön elsőfok feletti tetőzésre lehet számítani.

Teljes szakaszon árad a Mura

A Mura magyarországi vízgyűjtő területére igen jelentős mennyiségű csapadék hullott az elmúlt napokban, amely a Kerkán, a Kebelén és a Szentgyörgyvölgyi patakon rendkívül magas vízállásokat eredményezett. A folyó a teljes szakaszon árad, óránként 4-5 cm-t emelkedik a vízállás, Letenyénél szerda délelőtt 312 cm-t mértek, itt másodfok körüli tetőzésre lehet számítani csütörtök hajnalban.

A folyó várhatóan elönti a hullámtéri területeket, lakóövezetet azonban nem érint az áradás. A térségben folyamatos a figyelőszolgálat és a zsilipek ellenőrzése, valamint a vízmércék leolvasása.

Jelentős vízszint emelkedést okoz a Dráván érkező árhullám

A Kerka folyó Bajánsenyénél 161 cm-rel tetőzött kedden délután, ami 5 cm-el több, mint az eddig valaha mért legnagyobb vízállás. A levonuló árhullám csökkentése érdekében a Kebele és a Kerka árvíztározók üzembe léptek, működésük folyamatos, a tározó 12 települést véd meg az árvíztől.

[interestingbar group=”interesting”]

A Kebele tározó is teljes kapacitással működik, ami Magyarországon 2 települést, Szlovéniában pedig további 5 települést véd meg az árvíz okozta károktól. A Dráván érkező árhullám a Murán érkezővel együtt jelentős vízszint emelkedést okoz majd, Drávaszabolcsnál a hétvégére elsőfok körüli tetőzés várható.

Méterekkel elmarad a budapesti rakpart szintjétől a tetőzés

A Dunán a most következő egy hétben csak kisebb vízszint emelkedésre lehet számítani, Budapesten a rakpart szintjétől méterekkel elmaradó, 400 cm körüli tetőzéssel.

A Tiszán és mellékfolyóin is kisebb-nagyobb árhullámok fognak levonulni, azonban mindenhol a készültségi fokozatok alatti tetőzésre lehet számítani.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra