Már 2012 óta növekszik a szülői házban maradó fiatalok száma, azóta közel 8 százalékal lettek többen . Az arány ugyan meghaladja az EU átlagát (35,7%), de messze nem a legrosszabb. Máltán például a fiatalok közel kétharmada él a szüleivel. Sőt, számos, jobb gazdasági teljesítményű európai országban is hasonló vagy magasabb a mutató, mint Magyarországon. Németországban, Luxemburgban, Svájcban tízből négy, az Egyesült Királyságban és Ausztriában közel minden második fiatal marad a családi otthonban egészen a harmincas évei elejéig. Az okok sokfélék: a fiatalok sokkal tovább tanulnak, később állnak munkába, mint korábban, és saját kereset híján az elkötözés igen nehézkes. A mamahotel-jelenség is megfigyelhető, sok fiatal számára azonban ez nem kényszer, hanem kényelem a házimunkamentes élet és az ingyenes lakhatás.
Idehaza a saját lakás a mérce
Tízből kilenc magyar saját tulajdonú ingatlanban lakik. A 35 országot tömörítő OECD országok között ezzel dobogós, harmadik helyezett hazánk. A magyar társadalom erősen röghöz kötött, Dúll Andrea környezetpszichológus szerint a volt szocialista régió társadalmainál erős identitásképző elem a saját otthon. Az emberek a felnőttséggel, az önálló élettel azonosítják az ingatlantulajdon megszerzését.
Egy vonatkozó OTP Bankcsoporti kutatás eredményei is alátámasztják ezt: a lakásvásárló magyarok az elköltözés okaként legtöbbször az önállóságot jelölték meg. Az adatokból az is látszik, hogy sokaknak az albérlet nem pálya, egészen addig nem terveznek elköltözni otthonról, ameddig nem tudnak saját tulajdonú ingatlanhoz jutni. Az elmúlt években tapasztalható ingatlanár robbanás miatt ez azonban egyre nehezebb.
Nem muszáj menekülni otthonról
A többgenerációs házaknak nagy hagyománya van idehaza, a közös energia-, munka- és forrásmegosztás előnyt jelent a családtagok számára. A fiatal pároknak is segítség a szülői támogatás, az idősek gondozása is jóval egyszerűbb, ha csak egy emelet választja el a generációkat.
Új lakóegység kialakításához is felhasználható a CSOK Fotó:MTI
Az elmúlt évek szabályváltoztatásai is támogatják a saját lakrész vagy akár önálló lakás kiépítését: az idei évtől új lakóegység kialakításához már nem kell építési engedélyt kérni, elég egyszerű bejelentéssel élni, illetve a CSOK is felhasználható már erre. Ami a finanszírozást illeti, a költségek egy új ingatlan vásárlásáétól elmaradnak, de így is jelentős tételt képeznek. A CSOK és saját tőke mellett a lakástakarék szintén felhasználhatók az építkezéshez, amelyhez ráadásul az állam is hozzájárul: egy hatéves konstrukció esetén szerződésenként közel félmillió forintot is elérheti a támogatás összege. A több családtagra is megkötött lakástakarékkal pedig milliós nagyságrendű állami támogatás érhető el, például a tetőtér átalakításához is” – mondta Köntös Péter az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese.
[interestingbar group=”interesting”]Bővebben a témáról itt olvashat.