Mindig is szerettem volna tudni, hogy Pásztor Anna mellett kik is azok a barbie-k. Lévén a bandában csak fiú tagok vannak. Abban persze biztos voltam, hogy nem gidák, sehogyse illetek volna a képbe, meg ráadásul nekik már helyük is van, évtizedek óta.
Most, hogy megnéztem az Álmatlan című filmet, a választ még mindig nem tudom, de legalább már sejtem.
Pásztor Anna – jelenet az Álmatlan című koncertfilmből
Mint ahogy Annát se ismerem, csak sejtem, érzem.
Érzem a félelmetes energiát, őserőt, ami feltartóztathatatlanul árad belőle, hömpölyög körülötte. Mindenből árad, amihez csak hozzáér, mindenkiből, akit csak megérint. Mert mellette nem lehet csak úgy elmenni, és azt mondani, jó-jó, de nem az én világom. Mert ezt Anna nem hagyja, mert azt akarja, azért égeti magát ezer fokon, hogy adjon. Neked, nekik, nekem. Hogy élményt adjon, hogy másfél órás bulizás után ne múlhasson el nyomtalanul egyetlen perc sem. Ezért mindenre hajlandó. Hajlandó úgy kinézni, hogy hirtelen hasonlítani se tudom semmihez, hajlandó egy “köpjetek le!” táblával a nyakában egy metró állomáson sétálgatni, és hajlandó dobogó szívét kitenni annak, aki vele tart.
Anna and the Barbies
Nincs ez másképp a bandával sem, amelynek élén Anna váteszként lobog. A fiúk mennek utána, bár arra a kérdésre, hogy ez a banda az-e, amelyik miatt egyáltalán zenélnek, hosszasan hallgatnak. De aztán elmondják, hogy akárhogyis, rémesen lenne, ha Anna nem lenne. Ha nem jönne olyan vadságokkal, hogy például szexeljenek egy paradicsommal a színpadon… Amit persze azonnal visszautasítanak, amiről persze szinte még abban a másodpercben kiderül, hogy Annától ez csak próbálkozás, hogy következő ötletét a srácok végül csont nélkül elfogadják. És amikor így van, akkor végül mindannyian jót röhögnek az egészen, mert amúgy, tényleg, micsoda poén lenne.
Aztán kiderül még a filmből az is, hogy micsoda kérdések gyötrik Annát (mikor ír még egy olyan slágert, mint a Márti dala, például), amik persze véletlenül sem a mindennapi élet gondjai, mert azokat csak megoldja valahogy. Mondjuk engem roppantul érdekelne, hogy veszi Anna a kanyarokat otthon a konyhában, milyen dalokkal altatja el a gyerekeket és egyáltalán hogy néz ki náluk egy családi összejövetel. De ez már nyilván egy másik film lenne.
Ez is Anna az Álmatlanból
Az Álmatlanban az a jó, hogy az emberben eloszlat minden kételyt, amit addig az Anna and the Barbieszal kapcsolatban érzett. Mert látni és hallani, hogy valami feltartóztathatatlanul áradva, hömpölyögve ölel körül, miközben arra ösztönöz, hogy légy az, aki vagy, hogy légy végre szabad – igazi jótétemény.
Ha erről pedig megpróbálnánk lefejteni azt a mázat, amit Anna magára tesz, talán nem is maradna semmi. Mert ahogy mondja, ő így érzi jól magát. Ilyen hülye hajjal, úgy kifestve ahogy. És miért is akarnánk arra kérni, hogy csak egy kicsit legyen visszafogottabb? Ő sem kér minket arra, hogy mi meg egy kicsit legyünk kevésbé nyárspolgárok. Vagy mit tudom én milyenek. Ő is elfogad minket így, ahogy vagyunk.
Mi meg őt szeretjük így, ahogy van.
Így aztán filmjét ajánljuk nagy szeretettel azoknak, akik ismerik és szeretik, valamint azoknak, akik még ezen felismerés előtt állnak.
Anna and the Barbies – Álmatlan
Bemutató: szeptember 28.