Legutóbb egy lépcsőházban támadtak rá egy gyanútlan nőre, aki egy értékes ékszert viselt a nyakában.
A megtámadott nő a Kékfénynek elmondta: támadója odament hozzá, és azt mondta, hogy a lámpákat akarja kicserélni. Ez persze csak ürügy volt. A kerületi kapitányság egyik nyomozója azt mondja, vannak olyan rablók, akik előbb szóba elegyednek az áldozatukkal, hogy felmérjék a terepet, aztán támadnak. Itt is ez történt.
Egy fiatalember bement egy házba és villanyszerelési munkálatok ígéretével próbálta meg az arra járókelő, ott a házban lakó idős hölgyet megtéveszteni, amely egy rablás előkészülete volt, hiszen az elkövető már az utcán kiszemelte az idős hölgyet, hogy a nyakából a nyakláncot kitépje – fogalmazott Kovács István, a IX. kerlületi rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály osztályvezető helyettese. Ha olyan mértékű erővel rántja meg az elkövető a nyakláncot, hogy sérülést okoz a sértettnek, akkor már rablásról beszélhetünk – mondta a rendőrkapitány.
Az ilyen támadások kétes kimenetelűek. Soha nem lehet előre tudni, hogy az áldozat mennyire sérül. Lehet, hogy semennyire, de lehet, hogy belehal.
Egy másik felvételen látszik, hogy egy buszon a rabló egy pillanat alatt letépi egy nő láncát, aki azonban nem sérült meg a támadásban.
Ám van ennél brutálisabb felvétel is: a támadó kérdezés nélkül leütötte a neki ajtót nyitó nőt, majd rövid dulakodás után elvitte a táskáját, és otthagyta a súlyosan sérült asszonyt. A gyanúsított előzetes letartóztatásban van.
Nem mindentől véd a kamera
Túl sok már az ilyen rablás, pedig lehetne kevesebb is –fogalmazott Ámán András, a IX. kerületi kapitányaság kapitánya.
Ámán András arról beszélt, hogy Ferencváros utcáit sok helyen bekamerázták már. Ez egyrészt elriasztja a bűnözőket, másrészt könnyebb beazonosítani, majd elkapni az utcai bűncselekmények elkövetőit. Azonban, talán éppen emiatt, sok rablás már nem a nyílt utcán, hanem kapualjakban és társasházak bejárati folyosóján történik.
A kapitány arra biztat, hogy ezeket is be kellene kamerázni.
Sok társasházban idegenkednek a kamerák jelenlététől, és félnek attól, hogy esetleg ezt a hatóságok olyan célokra is felhasználják, amit ők nem szeretnének. A kapitány azonban hangsúlyozta: a nyomozó hatóság csak és kizárólag bizonyítás, felderítás miatt nézi meg a felvételeket, ha valamilyen bűncselekmény, vagy szabálysértés történt.
A kamera egyébként sem mindenható. Sokszor nem véd meg a támadásoktól. Különösen nagy a veszély akkor, ha az áldozat könnyű préda – említ egy másik szempontot a kapitány.
„Ennek a bűncselekménynek többnyire idős hölgyek a sértettjei – velük szemben számít az elkövető a lehető legkisebb ellenállásra, mikor az értékeit akarja megszerezni” – tette hozzá.
És különösen azok lesznek célpontok, akik feltűnő értéket viselnek magukon, például ékszereket. A célpont a legtöbb esetben egyedül lévő, idős nő, könnyen megszerezhető ékszerrel, vagy értékkel.
Ez a bűncselekmény sokszor bizony nem csak egyszerű lopásnak minősül, hanem rablásnak is, amit a törvény jóval szigorúbb büntetéssel szankcionál – mondta Ámán András.
Minősítő körülmény, ha időseket támadnak meg
Alapeseti lopás esetében nullától két évig terjedő szabadságvesztés, vagy 1 évtől 3 évig terjedő szabadságvesztés a büntetés – ez attól függ, hogy mennyi az eltulajdonított nyaklánc értéke. Ám a rablást alapesetben is 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a törvény. Nagyon sok esetben minősítő körülményként merül fel, hogy ha időskorú sérelmére követik el a bűncselekményt, akkor már 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés várhat az elkövetőre – tette hozzá.
A Haller utcai rablás elkövetőjét is a kamerafelvételek alapján sikerül a nyomozóknak beazonosítaniuk. Nem sokkal később elindultak, hogy megkeressék. A férfi nem is lakott messze attól a helytől, ahol a rablás történt. Otthon volt, amikor kiérkeztek hozzá a lakására. Miután megtalálták őt a rendőrök, házkutatást tartottak nála.
Azt nem tudni, hogy a nyakláncot megtalálták-e, azonban a nyomozók szerint a térfigyelő kamerák képe is elegendő bizonyíték lehet arra, hogy ő volt a rablás elkövetője. Miután a 30 év körüli férfit őrizetbe vették, bevitték a kerületi kapitányaságra, majd fogdába csukták. Rablással gyanúsították meg.
[interestingbar group=”interesting”]Látszólag ez egy sima kis nyaklánckitépés: csakhogy az áldozat egy nyugdíjas korú nő volt, aki ellen erőszakot alkalmazott.
Márpedig ez minősített súlyosságú rablásnak minősül, a rendőrség ezért kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását. A Haller utcai támadó átlépett egy határt: egy aranyláncot akart megszerezni, de évekre börtönbe kerülhet. A férfi talán még fel sem fogta mekkora bajban van. A bíróság 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását.