Januártól már több mint 4500-an kapták el a fertőző betegséget, miközben 2015-ben kevesebb mint háromszáz, 2016-ban pedig mintegy 800 volt a regisztrált esetek száma.
Év eleje óta a legtöbben – több mint ezren – a közép-olaszországi Lazio tartományban fertőzödtek meg.
Az olasz egészségügyi minisztérium adatai szerint a kanyaróban megbetegedők 88 százaléka nem volt beoltva a vírus ellen. Háromszáz orvos és ápoló is elkapta a kanyarót.
[interestingbar group=”interesting”]Olaszországban idén szeptembertől tették kötelezővé az előírt oltások beoltását a bölcsödébe és óvodába járók számára, miután az utóbbi években a szülők enélkül is beirathatták gyermekeiket.