A szakértők arra jutottak, hogy a vér- és oxigénhiányt ismeretlen sérülés okozta, amely azonban több mint egy évvel a férfi, Otto Warmbier halála előtt történt.
“Nem tudjuk, mi lehetett, és feltehetően már sohasem derül ki” – mondta a halottkém.
Cincinatti, 2017. június 15.
Fred Warmbier, az Észak Koreából mentőrepülőgépen hazaszállított, kómában lévő 22 éves amerikai egyetemista, Otto Warmbier édesapja sajtótájékoztatót tart fia egykori középiskolájában, Cincinattiban 2017. június 15-én. Otto Warmbiert Észak-Koreában 15 évi kényszermunkára ítélték 2016 márciusában államellenes bűncselekmény elkövetése miatt. A fiatalember megpróbált eltenni egy propaganda-plakátot egy phenjani szállodában. (MTI/AP/John Minchillo)
Warmbier 22 évesen halt meg. 2016 januárjában turistaként Észak-Koreában járt, ahol el akart lopni egy propagandaplakátot phenjani szállodája egyik lezárt folyosójáról. Ezért letartóztatták és 15 év kényszermunkára ítélték. 2016 nyarának elején azonban kómába esett, idén június 15-én hazaszállították Észak-Koreából, pár nap múlva pedig meghalt.
Felmerült a gyanú, hogy a férfit megkínozták, Phenjan azonban ezt váltig tagadja. “Észak-Korea orvosi ellátásban részesítette Warmbier-t, dacára annak, hogy ellenségesen lépett fel az ország ellen, a kínzás vádja pedig egyike az Észak-Korea elleni alaptalan rágalmaknak” – idézte az észak-koreai külügyi szóvivőt a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön.
Később maga a külügyminiszter is megszólalt az eset kapcsán. Ri Jong Ho csütörtökön “vén hülyének” nevezte Donald Trump amerikai elnököt, aki keddi Twitter-üzenetében azt írta, hogy az amerikai egyetemistát “minden képzeletet felülmúlóan” megkínozták Észak-Koreában.
[interestingbar group=”interesting”]“Trump és klikkje ismét felhasználja Otto Warmbier halálát, hogy propagandát folytassanak Észak-Korea ellen” – mondta az észak-koreai külügyi tárca vezetője.
Warmbier halálát Phenjan azzal magyarázta, hogy botulizmust kapott, majd altatót adtak be neki. Az amerikai orvosok azonban nem találták nyomát a botulizmus méreganyagának a férfi szervezetében.