A CDU-CSU pártszövetségben egyre többen vetik fel a felelősség kérdését, miközben a parlamentbe frissen bejutott AFD pedig kettészakadhat. „Van itt néhány szépséghiba” – hívta fel a figyelmet az M1 hírcsatorna csütörtök reggeli műsorában Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő.
Egyrészt Donald Trump eddigi politikája az amerikai elnök akaratának ellenére egységesítette Európát, hiszen számos közös fellépés történt már az USA vezetőjének politikájával szemben, másrészt a holland, francia és német választások tanulsága szerint második Brexit márpedig nincs.
Merkel nem kell?
Mindezek mellett Németországban eddig sosem látott dolgok történnek: Merkel pozíciója megingott, a szakértő szerint pedig az előtte álló négy évet sem viszi majd végig. A német kancellárt egy tegnapi felmérés szerint a lakosság 58 százaléka támogatja, míg egy héttel ezelőtt ez a szám 71-re rúgott, ami katasztrofális népszerűség-zuhanást jelent – ami Merkel megítélést illeti, az sem elhanyagolható szempont, hogy az általa javasolt CDU-frakcióvezető ellen 25 százalék szavazott a párton belül.
A német parlamenti választásokon győztes Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke sajtótájékoztatót tart a párt elnökségi ülését követően Berlinben 2017. szeptember 25-én, a választások másnapján – a CDU és a Keresztényszociális Unió, CSU alkotta jobbközép pártszövetség a szavazatok 33 százalékát szerezte meg, a legtöbb mandátumot biztosítva ezzel a szövetségi parlamentben (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)
Mindeközben a CSU a legjobb eredményt, azaz 38 százalékot ért el a német választásokon, vagyis sokkal jobban teljesített mint a CDU bármely tartományban, jelenleg mégis Seehofer fejét követelik: a 68 éves tartományi miniszterelnök ellen lázadás indult, melyet a bajor belügyminiszter vezet – ennek értelmében elmondható, hogy mindkét párt meglehetősen inog.
Mindenkit beengednének a liberálisok
Az AFD mint új párt bekerült a parlamentbe: két helyen, a volt NDK területén 20 százalék felett szerzett szavazatot, sőt Szászországban a választást is megnyerte – a párt kettészakadt, a zöldek pedig a liberálisok és a CDU-CSU számára elfogadhatatlan követelésekkel állnak elő: a nagyüzemi állattartás beszüntetését akarják, ami egy 80 milliós ország élelmezését tekintve kivitelezhetetlennek tűnik; be akarják záratni a szénbányákat; felső határ nélkül fogadnák be a migránsokat, valamint szorgalmazzák a családegyesítés megkezdését.
Egy migráns német zászlót lenget – képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy október 15-én tartományi választás lesz Németországban, melyen legutoljára 32 százalékot ért el a CDU: a párt tartományi főnöke ráadásul ma reggel bejelentette, hogy nem hajlandó összefogni a zöldekkel és a liberálisokkal, azt ugyanis működésképtelennek találja.
[interestingbar group=”interesting”]Minden cseppfolyós Németországban, amire a német történelemben még nem volt példa, annál is inkább mert 1961 óta mindig kétpárti koalíció kormányozta a szövetségi köztársaságot – mondta Nógrádi. Úgy vélekedett, hogy a két nagy párt, a CDU/CSU és a szociáldemokraták (SPD) népszerűsége azért csökkent a dübörgő gazdaság ellenére, mert a legfontosabb kérdéssé a migráció vált, miközben nő az országban a szegénység.