Közélet Belföld

Így vegyük rá a digitális gondolkodásra a gyerekeket

Digitális Témahét - ezt az elnevezést viseli az a kezdeményezés, melynek fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és köznevelésben való elterjesztése. A projekthéten a pedagógusok és a diákok egyaránt fejleszthetik képességeiket a változatos feladatokon keresztül.

A Digitális témahét évente egy alkalommal kerül megrendezésre – mondta el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetője.

Hozzátette: a témahét kapcsán a gyerekek azt tanulják tovább, amit egyébként is tanulnak az órákon, csak éppen digitális környezetben.Ennek célja, hogy a digitális megközelítés a tantárgyakban is megjelenjen, ezzel biztosítva, hogy a digitális alapkészségeket el tudják sajátítani a tanulók; ez tehát nem más, mint egy óra- és tanulásszervezési módszertani váltás – mutatott rá.

Kiemelte azt is, hogy már zajlanak azok a programok, amelyek keretein belül kiépítik az internetes csatlakozási lehetőségeket az iskolákban, és így jövő év végig minden intézményben szélessávú hozzáférést biztosítanak, valamint lesz wifi-hálozat is, mely lefedi az összes tantermet.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Péntektől két napos szakmaközi konferenciát rendeznek Budapesten a digitális oktatás, felzárkóztatás jövőjéről. Cél az átlagos tanórák részévé tenni a digitális eszközöket, interaktív tananyagokat. Az elmúlt években több program, illetve pályázat keretében kaptak iskolák táblagépeket, korszerű számítástechnikai eszközöket.

Horváth Ádám elmondta: a témahét kapcsán igen aktívak voltak a pedagógusok, holott ez a program nem kötelező.  Ráadásul nem csak fiatal pedagógusok vettek részt ebben, hiszen a pedagógusok érzik és tudják, hogy szükség van az eszközrendszer-váltásra, s önképzéssel, egymással tanulva is sok mindent el tudnak sajátítani.

Hallgassa meg a Kossuth Rádió összeállítását a témában!

Kiemelte: az EU-s és a hazai programokban több tízezer pedagógus számára indítanak képzési programot a következő 2 évben.

Horváth Ádám arról is beszélt, hogy a munkához jutás egyik legfontosabb tényezője, ma hogy van-e digitális tudás a háttérben, így a kormány számára a digitális oktatás stratégiával azt a célt is meg kell oldani, hogy elérhetővé tegyék az egyenlő esélyeket, és ez ne függjön attól, hogy elindult-e a  fejlesztés egy-egy közoktatási intézményben.

Hozzáfűzte azt is, hogy a digitalizáció és a testmozgás, a finom motorika egymást kiegészítő dolgok, és azért is fontosak a mobil eszközök, hogy a gyerekeket az iskolán kívül is meg lehessen szólítani, és olyan térkoordinációs feladatokat hajtsanak végre eszközökkel, ami például egy túrához kapcsolódik és közben is tudnak tanulni.

Fontos szerepet kapnak a digitális kompetenciák

Az új NAT (Nemzeti Alaptanterv) 2019-ben jelenik meg, jelenleg az alapkoncepció kidolgozása zajlik; a digitális oktatási stratégiában a digitális kompetenciának fontos szerepe lesz – fűzte hozzá Horváth Ádám.

Kiemelte: az algoritmizálás, szabályalkotás módszertanai például olyan játékokra épülnek, amihez nem kell informatikai eszköz, hanem egymással játszva sajátítják el az alapkoncepciót. A tanórán például a mérésértékelési feladat esetében néhány percre ugyan megjelenik az eszközök használata, de aztán tovább folyik az oktatás a hagyományos eszközökkel – magyarázta.

A VII. kerületi Baross Gábor Általános iskola például minden évben bekapcsolódik a Digitális Témahétbe.

Ennek során sokrétű, gyors tájékozódást biztosítanak a gyermekeknek a már meglévő ismeretekhez kapcsolódóan. A tanulást számos feladattal teszik színesebbé, mint például az üzenetek leolvasása, oktatóprogramok, kutatómunka, 3D-s programok megtekintése, fotódokumentáció – fogalmazott Spiesz Ádám iskolaigazgató.

[interestingbar group=”interesting”]

Kiemelte: a VII. kerületi önkormányzat 30 tabletet biztosított az intézmény számára, emellett digitáblákat is használnak a gyermekek.

Több lányt a technológiai szektorba!

Guzsaly Péter, a Skool képviselője a műsorban azt mondta: projektjük immár 3 éves, célja pedig, hogy a technológiai szektorban egyre több lány találja meg a helyét. Az alapítvány oktatási programjában ingyenes szombati foglalkozások várják az érdeklődőket, emellett 10 hetes tanfolyamokat is indítanak 8-18 év közötti lányoknak. A programot ezen kívül óvodákba is elviszik, ahol szintén játékos formában ösztönzik digitális gondolkozásra a gyerekeket.

Kiemelte: a Skool Code Club nevű akcióját gyermekotthonokban, családokból kiemelt hátrányos helyzetú gyerekek számára indították, ahol nem a programozás a cél; a 10 hetes tanfolyam arról szól, hogy a gyermekek elhiggyék, képesek olyanra amit eddig nem csináltak, és önbizalmuk legyen – mondta Guzsaly Péter.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra