Elmondta, hogy a választói névjegyzékbe összesen 5,34 millió embert vettek fel. A voksolás lebonyolításában 7235 önkéntes működik majd közre, de a feladatra 50 ezren jelentkeztek.
Raül Romevera, a katalán kormány külügyi tanácsosa hangsúlyozta: a büntetőtörvénykönyv szerint a népszavazás nem bűncselekmény, ezért nem kellene úgy kezelni, mintha az lenne. “Ez demokrácia” – jelentette ki, hozzátéve: a katalán lakosság 80 százaléka a voksolás mellett van függetlenül attól, hogy támogatja-e a függetlenséget vagy sem.
Kitért arra is, hogy az európai törvényességen belül nem lehet “normálisnak” vélni a weboldalak bezárását, vagy egy legitim kormány gazdaságába történő beavatkozást. Ezek mind példák arra, hogy a spanyol kormány törvényellenesen cselekszik – jegyezte meg.
Katalán farmerek tüntetnek a függetlenség mellett. MTI/EPA Fotó
“Meg vagyunk győződve, hogy Katalónia polgárai szavazni fognak, megismételjük kérésünket, hogy ne dőljenek be azok provokációinak, akik meg akarják akadályozni a szavazást. Mindent megteszünk, hogy lehessen voksolni” – fogalmazott Oriol Junqueras, katalán elnökhelyettes.
Beszélt arról, ha a spanyol hatóságok megpróbálják akadályozni a szavazóhelyek működését, attól még tudnak majd voksolni a választók, ám azt nem árulta el miként. “Vannak más módok” – tette hozzá. A katalán elnökhelyettes elmondta: felméréseik szerint a választásra jogosultak 60 százaléka részt vesz a népszavazáson október 1-én.
Az eseményen bemutatták, hogy milyen lesz a népszavazás hivatalos szavazóurnája, amely a hagyományostól eltérő fekete fedelű, fehér műanyagdoboz.
Madrid biztos abban, hogy nem lesz népszavazás
“Nem lesz népszavazás” – jelentette ki Ínigo Méndez de Vigo spanyol kormányszóvivő, a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatóján.
A politikus figyelmeztetett arra, hogy a szecesszionistáknak a bíróság előtt kell majd választ adni “folyamatos hűtlenségükre”. “Senki sem áll a törvények felett” – hangsúlyozta, és improvizációnak nevezte a népszavazást, amelynek hiányoznak törvényességi garanciái.
Szólt arról, hogy Katalóniában “zaklatják” azokat, akik nem támogatják a népszavazást, köztük például polgármestereket, közéleti szereplőket, művészeket, és az újságírókat. Utóbbival kapcsolatban a Riporterek Határok Nélkül nevű civil szervezet tett jelentést.
A spanyol kormányszóvivő kijelentette: egy jogállamnak kötelessége megakadályozni egy olyan népszavazást, amelynek célja a “szétszakítani országunkat”. Hozzátette: az együttélés, a fejlődés, a jólét nem lehetséges a törvény és a jogállam keretein kívül.
Katalán válaszlépés a főügyészek ellen
Keresetet nyújtott be a A katalán kormány a spanyol és a katalán főügyészek ellen – közölte Carles Mundó, a katalán kormány igazságügyi tanácsosa pénteki sajtótájékoztatóján Barcelonában.
A politikus szerint José Manuel Maza spanyol állami főügyész és José María Romero de Tejada, Katalónia főügyésze a “törvényen kívül” cselekedett, hogy megakadályozza az október 1-i függetlenségi népszavazást, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett.
A főügyészek ellen hivatali kötelesség megsértése és hatásköri túllépés miatt kéri eljárás megindítását a katalán kormány a spanyol és a katalán legfelsőbb bíróságoktól.
Tömegek Katalónia utcáin
Katalóniában napok óta jelentős népszavazási mozgósítás zajlik. Folyamatosak az utcai megmozdulások. Délelőtt több mint egy tucat katalán városból indultak útnak gazdák traktorokkal Barcelona felé, hogy a katalán kormány épülete elé vonulva követeljék a katalánok jogát az önrendelkezési népszavazás megrendezéséhez.
[interestingbar group=”interesting”]Több száz fellobogózott, demokrácia feliratú transzparensekkel ellátott traktor lepte el a városba vezető utakat az agrárszakszervezetek felhívására. A katalán egyetemisták pénteken is folytatják sztrájkjukat a referendum érdekében, amelyet még csütörtökön kezdtek, és az első nap a szervezők szerint 80 ezren vette részt benne. A katalán rendőrség a résztvevők számát 16 ezerre tette.