Jelenleg pontosan úgy élünk, mintha Földünk erőforrásainak nem az utolsó cseppjeit használnánk fel éppen, mintha még lenne hová szemetelnünk, mintha még lenne elég ivóvize a lakosságnak, és mintha még mindig kristálytiszta hegyi levegőt lélegeznénk be nap mint nap. Arról nem is beszélve, hogy olcsó, rossz minőségű termékeket, használati cikkeket, és igen, élelmiszereket halmozunk fel, melyekre valójában nincs szükségünk, hamar megunjuk őket, s mivel nagy részük vacak, még sokkal korában megszabadulunk tőlük, mint arra a gyártók legmerészebb álmaikban gondolni mertek volna.
Fotó: iStock.com/estherpoon
Minden az enyém!
Gondoljunk csak bele, hány vacak esernyőnk van otthon, hány egyszer hordott felsőnk, mennyi sok felesleges konyhai eszközünk, csak azért, mert aznap, amikor megvettük, épp esett az eső, rossz hangulatunk volt, amit vásárlással kompenzáltunk, vagy jó vételnek gondoltuk, s azt, hogy ezentúl majd használni fogjuk a kenyérsütőt. Látszólag ezek nem nagy tételek, mégis hatalmas haszon van rajtuk, főleg ekkora óriási tételben. Körülöttünk meg csak egyre gyűlik a szemét, s egyre boldogtalanabbak vagyunk a mesterségesen gerjesztett vágyaink súlya alatt.
Ez így tovább nem mehet!
Aki akár csak egyszer is belegondolt, miképp működik a világ, s anno odafigyelt történelemórákon, tudja, honnan indult az emberi civilizáció, és milyen kacskaringós utat tett meg idáig, az beláthatja, hogy ez az életforma hosszú távon már nem fenntartható. S nemcsak a hatalmas társadalmi szakadékok s az ordító igazságtalanságok miatt, hanem mert egész egyszerűen elfogy alólunk a Föld. Pusztítjuk saját élőhelyünket, s legjobb tudomásunk szerint egyelőre nem nagyon van még hová menekülünk innét, de nem is biztos, hogy ez lenne a megoldás a problémáinkra.
Fotó: iStock.com/kav777
Mindenre van válasz
Serge Latouche francia közgazdász, filozófus a fogyasztói társadalom egyik fő kritikusaként és elutasítójaként megalkotta a saját válaszát, a nemnövekedést. Ez természetesen ma még csak egy elmélet, utópia, ám ha jobban belegondolunk, s megismerjük minden részletében, rájöhetünk, hogy végeredményben ez az egyetlen értelmes út, ami előttünk áll. Mára már a nemnövekedés (angolul: degrowth, franciául: décroissance) egy gazdasági és társadalmi mozgalom, melynek alapja környezettudatos, fogyasztásellenes magatartás. Logikus, hiszen mivel korlátozottak az erőforrások, nemcsak a gáz és a kőolaj, de a tiszta víz, tiszta levegő is, ezért a növekedés sem lehet folyamatos, egyszer meg kell torpannia. Hogy is létezhet egy fizikailag véges világban végtelen növekedés?
De nézzük csak meg közelebbről, hogy nézne ki mondjuk 50 év múlva az a bizonyos nem növekvő társadalom:
- Kis helyi közösségekben élnénk, ahol mindent megtermelünk mi magunk, amire szükségünk van. Kínából nem exportálnánk már semmit. S az elveszett „valahová tartozás” élményét is újra megleljük remélhetőleg.
- Cserébe viszont biztosan sokkal kevesebb lehetőségünk lenne utazgatni, hiszen valahol az is pazarlás.
- Kevesebb, de sokkal jobb minőségű tárgyunk lenne, így jóval kevesebb szemetet termelnénk, nem akarnánk olyan őrült divatosak lenni minden percben. Inkább helyi gyártók termékeit vásárolnánk meg, drágábban, de jobb minőségben. Talán nem fogjuk 2-3 évente lecserélni a használati tárgyainkat.
- A nagyvállalatok is korlátozva lesznek majd, nem költhetnek milliárdokat reklámra, s nem biztathatják majd a lakosságot a túlfogyasztásra.
- A bankrendszer átalakulásával az „ész nélküli” hitelezés is megszűnik majd. A fogyasztás helyett ugyanis a testi-lelki jóléten lesz majd a hangsúly.
S remélhetőleg úgy általában tiszteletben tartjuk majd ökológiai határainkat és magát a természetet.