Pietà (Forrás: Juan M Romero / Wikimedia Commons)

Míg a romantika korától fogva a legnagyobb sértés, ami egy művészt érhet, ha azt róják fel neki, hogy nem eredetit alkotott, a reneszánsz idején még másként állt a helyzet. Akkoriban a művészeteszmény egyik fontos eleme volt, hogy az alkotó mennyire képes utánozni a római kori alkotásokat. A másolás tehát nemcsak, hogy elfogadható gyakorlat volt Michelangelo korában, de egyenesen elvárás is.

Mindez persze mit sem változtatott a tényen, hogy az említett bíboros abban a hitben, hogy eredeti ókori alkotást vesz, sokkal többet fizetett a műkereskedőnek a szoborért, mint amit egy kezdő művésznek adott volna. Riariót kétségtelenül átverték, hiszen Michelangelo savanyú földdel kezelte a márványt, hogy az megviseltebbnek tűnjön, a műkereskedő pedig antik szoborként kínálta azt eladásra. A bíboros azonban ennek ellenére sem lett különösebben dühös az alkotóra, hanem éppen ellenkezőleg: annyira lenyűgözőnek találta a szobrász tehetségét, hogy első római pártolója lett.

Riario a következő évben két további szobrot vásárolt meg Michelangelótól: egy Ámort ezúttal állva ábrázoló darabot, amely az alvó alakhoz hasonlóan elveszett és valószínűleg megsemmisült az idők során, és Bacchus szobrát, amely jelenleg is megtekinthető a firenzei Bargello Múzeumban. Bár nem a bíboros rendelésére, de ugyanebben az időszakban alkotta meg Michelangelo egyik leghíresebb mesterművét is, a Szent Péter-bazilikában álló Pietà-t, amely Máriát és a keresztről levett Jézust ábrázolja.

Bacchus