Az Osztrák-Magyar Monarchia bukását megpecsételő első világháború egy szerb nacionalista, Gavrilo Princip pisztolylövésével kezdődött. Princip egy olyan csoport tagja volt, amely ellenezte a monarchia terjeszkedését és egy független Boszniát szeretett volna elérni. Nem ez volt az egyetlen nacionalista szervezet ebben az időben, az egész Balkán pezsgett a nemzetalkotás vágyától, ami az Oszmán Birodalom visszahúzódásával vált lehetségessé.
Sokan már a 19. században felismerték, hogy a délszláv népek meglehetősen hasonló nyelveken beszélnek, később erre rátett még egy lapáttal a pánszlávizmus eszméje, amely a szláv népek egy államba vagy föderációba való egyesítését tűzte ki célul. Mivel az első világháborúban Szerbia a győztes antant oldalán harcolt, a háború végeztével megalakulhatott a délszláv népeket összefogó Jugoszlávia elődjének számító Szerb-Horvát-Szlovén Királyság.
Az új állam azonban komoly problémákkal nézett szembe, ugyanis a 20. század elején az ország nagyobb része elképesztően elmaradott volt: utak és vasút szinte egyáltalán nem volt, az ország gazdaságának nagy részét helyi nagycsaládok tartották kézben, ami lehetetlenné tette a modernizációt és a földreformot, valamint a politikai kultúra is igen fejletlen volt. Ez utóbbit jól szemlélteti, hogy a viták gyakran erőszakos leszámolásokkal végződtek. Kívülről is veszélyben volt Jugoszlávia, ugyanis a környező országok vitatták a kialakult határok jogosságát.
A második világháború idején az országot megszállták a németek, a velük szembeszálló partizánok azonban sikeresen felvették a kesztyűt. A második Jugoszlávia 1946. január 31-én alakult meg az egykori partizán Josip Broz Tito vezetésével. Az ország a szocialista modellt követte, ám Tito nem kötelezte el magát a Sztálin vezette Szovjetunió mellett, inkább a semlegességre törekedett. Ebben az időszakban Jugoszlávia sokat fejlődött, ráadásul a keleti blokk országaihoz képest itt elnézőbb volt a diktatúra, így sok magyarnak kellemes emlékei vannak tőlünk délre elhelyezkedő országról.
Noha Tito mindvégig a Jugoszláviát alkotó népek megbékélésén és egy új közös nemzeti identitás felépítésén dolgozott, halála után az ország elkezdett széthullani. A Jugoszláviát felváltva vezető elnökök egyre inkább a saját régiójuk érdekeit tartották szem előtt. Ez természetesen a szerb, horvát, szlovén, bosnyák, macedón és montenegrói nemzetiségek között húzódó ellentétek kiéleződését okozta. A növekvő nacionalizmus és kibékíthetetlen érdekellentétek végül 1991-ben fegyveres összecsapásokba, a délszláv háború kirobbanásába torkolltak.
A háborúnak több felvonása volt, ám a civilek elleni erőszak miatt az ENSZ egy idő után békefenntartókat küldött a régióba. A harcokban legalább 140 ezer ember halt meg, Jugoszlávia helyén pedig kisebb nemzetállamok (Szerbia, Makedónia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Montenegró) jöttek létre.