Űrkutatás

A csillag, amely megette bolygógyermekeit

Egy amerikai kutatócsoport egy olyan Naphoz hasonló csillagot fedezett fel, amely nagy valószínűséggel magába szippantotta bolygói egy részét. A szakértők ezért a görög mitológia egyik szereplőjéről, a titán Kronoszról nevezték el az égitestet, aki megette saját gyermekeit, köztük Zeuszt is, attól való félelmében, hogy azok megdöntik uralmát.
Forrás: NASA/ESA/G. Bacon

Forrás: NASA/ESA/G. Bacon

 

A HD 240430 katalógusjelű csillag egy kettőscsillag egyik tagja. A kettős másik felét szintén egy titánról, Kronosz testvéréről, Krioszról nevezték el. A páros mintegy 320 fényévre található a Földtől, és bár mindketten nagyjából 4 milliárd évesek, és valószínűleg egyszerre, ugyanabból a molekuláris anyagfelhőből keletkeztek, sorsuk azóta nagyon eltérően alakult.

Ezt abból gondolják a szakértők, hogy a Kriosz anyagában sokkal kevesebb a lítium, a magnézium és a vas, mint a Kronoszban. Az eltérés olyan mértékű, hogy ehhez hasonlót eddig egyetlen kettőscsillag tagjai közt sem észleltek, amiért a szakértők először azt is hitték, hogy a duó talán nem is igazi kettőscsillag. Vagyis tagjai nem egymás közelében jöttek létre, hanem csak később keveredtek egymás szomszédságába.

A szakértők azonban alapos vizsgálatok után úgy vélik, hogy sokkal valószínűbb egy másik magyarázat a jelentős összetételi különbségre. A kutatók szerint a Kronosz élete során több kőzetbolygót is bekebelezett. Számításaik szerint nagyjából 15 földtömegnyi olyan anyag kavarog a Kronosz légkörében, amely a Krioszban nincs jelen, ami néhány méretesebb Földszerű planéta elfogyasztásával megmagyarázható.

Hogy pontosan miért és hogyan kebelezte be a bolygókat a Kronosz, az ugyanakkor egyelőre nem világos. Elképzelhető, hogy egy közelben elhaladó csillag összezavarta a rendszer külső planétáinak pályáját, amelyek cserébe a belső bolygókat is kibillentették korábbi stabil helyzetükből, és azok sorra belezuhantak csillagukba.

A két fényévre lévő Kriosz rendszere ugyanakkor a távolság miatt katasztrófák nélkül megúszhatta a találkozást. Ha a szakértők elmélete helyes, a Kronosz körül máig ott lehetnek a rendszer belső vidékein galibát okozó óriásbolygók, amelyek elnyújtott pályájukkal alátámaszthatják a teóriát. A kutatók ezért már el is kezdtek bolygókat keresni a kettős tagjai körül, azt remélve, hogy ezek pozíciója megerősíti elméletüket.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra