Biosz

Mennyire necces egy ágyban aludni a kutyáddal?

Valószínűleg sok kutyatartóval megesett már, hogy házi kedvencével egy ágyban aludt. Bár ez elsőre furcsának tűnhet azoknak, akiknek nincsen kutyájuk, egy elmélet szerint még az is lehetséges, hogy az együtt alvás evolúciós előnnyel járt: a kutyák ugyanis védelmet és meleget is biztosítottak az együtt alvás során. De mit mond a tudomány, jobb külön aludni, vagy semmi baj sem lehet a közös ágyhasználatból?

Mi sem bizonyítja jobban a kutya-ember barátságot, mint hogy a becslések szerint az Egyesült Államok kutyatartóinak közel fele alszik együtt házi kedvencével. Ez jelentheti azt, hogy csak egy hálószobában alszanak, de sokan az ágyba is beengedik a kutyust. Mennyire jó ötlet ez?

A kérdést több oldalról meg lehet közelíteni. Egy nemrég készült tanulmány során a kutyások alvási szokásit vizsgálták. A felérésben 40 egészséges felnőtt vett részt, akik egy 6 hónapnál idősebb kutyával szoktak együtt aludni. A kísérletben az emberek csuklójára és a kutyák nyakára ugyanolyan érzékelőket helyeztek, ezekkel az éjszakai aktivitásukat mérték. Az eredmények több érdekes dologra is rámutattak, például arra, hogy a résztvevők átlagosan 7,9 órát töltenek az ágyban, amiből 6,7 órát alszanak. Ehhez eléggé hasonló eredmények jöttek ki a kutyák alvásával kapcsolatban, ők nagyjából egy órás aktivitás mellet 6,9 órát alszanak.

Ugyanakkor az eredmények azt mutatták, hogy azok a gazdik, akik felengedik az ágyba házi kedvencüket, egy kicsivel kevesebb időt töltenek ténylegesen alvással, mint azok, akiknél a kutya a szoba másik részében alszik. Ezzel szemben a kutyáknál nincs befolyással az alvás minőségére, hogy pontosan hol alszanak.

Érdemes a higiéniai oldalát is megnézni a dolognak, ugyanis a kutyákat ritkán szoktuk megfürdetni minden egyes sétáltatást követően. Márpedig házi kedvencünk lábain és szőrén olyan szennyeződések és mikrobák juthatnak az ágyba, amivel nem biztos, hogy szívesen együtt aludnánk – elvégre utcai cipőben és ruhában sem szívesen fekszünk be oda, ahol alszunk. Azt is érdemes észben tartani, hogy az együtt alvás elősegítheti az allergia kialakulását – persze, ha erre hajlamosak vagyunk.

Összességében abból nem sok baj lehet, ha a kutyánk velünk együtt alszik a hálószobában, mondjuk egy pokrócon. Azonban az egy ágyon való osztozkodás nem feltétlenül előnyös, még akkor sem, ha egy ápolt és egészséges kutyusról van szó.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra