Erzsébet ugyanis gyorsan felmérte a géppel kötött harisnya jelentőségét, és nagyon nem örült a fejleménynek. Úgy vélte ugyanis, hogy a ruhadarab előállítására használt kötőgép tönkreteszi majd a harisnyákat kézzel készítő emberek életét, megfosztva őket a munkától, és vele a biztos megélhetéstől is. (Az álláspont különösen érdekes és aktuális lehet napjainkban, amikor az egyre több feladat végrehajtására képes robotok kapcsán hallani hasonló véleményeket.)
A harisnya napjainkban már nem nevezhető megosztó ruhadarabnak, I. Erzsébet azonban kiválóan érzékelte a kötőgép jelképezte problémákat. A harisnyagyártás ugyanis nem sokkal később az ipari forradalom egyik legfontosabb harcterévé vált: uralkodók és arisztokraták karolták fel a fejlesztéseket, ipari kémek próbálták kilesni az új fogásokat, és feldühödött munkások estek neki a gépeknek. A finom kis ruhadarabok tehát óriási indulatokat szültek, és alapjaiban formálták át az ipart és a gazdaságot.
A 16. században azonban még keveseket izgatott a harisnya előállításának mikéntje, így William Lee kötőgépe sem futhatott be túlságosan nagy karriert a feltaláló életében. Lee egy brit kisvárosban volt segédlelkész, és állítólag azért fejlesztette ki a gépet, hogy egy általa kedvelt hölgy harisnyakötés helyett vele tölthesse az idejét. (Egy másik történet szerint feleségét akarta megkímélni a munkától.) Mindegy mi volt az indok, annyi bizonyos, hogy 1589-re létrehozott egy gépi rendszert, amely a kézzel készült harisnyákhoz hasonló ruhadarabokat hozott létre.
A fejlesztés egészen egyszerű, de annál zseniálisabb volt. A legkorábbi változatban mindössze 12 tű állt apró fadarabokból, és amikor a gép működött, ezek mozogtak, és hurkolták át a szálakat az előzőleg megkötött sor hurkain. Idővel a tűk száma megnőtt, és így a létrehozott anyag is sűrűbb kötésűvé vált, növelve a harisnya minőségét. Miután Lee és testvére sikeres harisnyakötő üzletet nyitottak Calvertonban, úgy határoztak, hogy Londonban is szerencsét próbálnak a találmánnyal, ahol azonban nem várt akadályokba ütköztek az uralkodónak köszönhetően.
Miután mind I. Erzsébet, mint utódja, Stuart Jakab elutasította a kötőgépet, Lee 1605-ben Franciaországba vitte fejlesztését, ahol IV. Henrik nagy lelkesedéssel fogadta a találmányt. A feltaláló addigra kilenc gépet rakott össze, és elkezdett harisnyát gyártani a francia arisztokrácia számára. Az üzlet remekül ment egészen a király 1610-es meggyilkolásáig. Miután ugyanis Lee elvesztette legfőbb mentorát, nem sikerült újat találnia helyette. Amikor 1614-ben ő is meghalt, testvére a kötőgépekkel együtt visszatért Angliába, és Nottingham környékén kezdett harisnyát gyártani.
A következő évtizedek során Lee egykori segédei továbbfejlesztették a kötőgépet, egyre gyorsabbá téve a gyártást, és egyre jobbá a legyártott harisnyák minőségét. Az 1650-es évekre az Oliver Cromwell vezette angol kormány is érdeklődni kezdett a fejlesztés iránt, így 1657-ben létrejött a ma is létező Worshipful Company of Framework Knitters nevű szervezet, amely a kötőgéppel készült harisnyák gyártását felügyelte. A brit technológia időközben annyira vonzóvá vált a többi európai ország számára is, hogy a franciák egy ipari kémet küldtek a kötőgép titkainak felderítésére. Az akció sikeres volt, így rövidesen Párizsban is beindult a gépi harisnyakötés.
[embededYoutube youtubeid=”4xioQm-5wMM”]
Az 1800-as évek elejére a harisnyakötés fontos iparrá nőtte ki magát. A gépek és a létrehozott anyagok egyre bonyolultabbak lettek, és egyre több tehetős ember látta be, hogy mekkora lehetőségek rejlenek a gyártásban. És a növekvő iparág egyre nagyobb indulatokat is szült. 1811-ben például a nottinghami munkások az alacsony bérezés elleni tiltakozásként összetörték a kötőgépeket.
A tiltakozások hónapokig folytatódtak, és a géprombolók rövidesen ludditák néven váltak ismertté. (A mozgalom a nevét egy kitalált munkás, Ned Ludd után kapta, aki állítólag már 1779-ben is kötőgépeket tett tönkre.) A mozgalmat 1812 februárjában már annyira veszélyesnek találta az angol parlament, hogy egy frissen meghozott törvénnyel főbenjáró bűnné nyilvánították a kötőgépek megrongálását. A törvény elfogadása után több tucat ludditát akasztottak fel.
A tiltakozások persze nem elsősorban a technológia ellen irányultak, hanem az ellen az új gazdasági rend ellen, amit a kötőgép és a többi ipari technológia magával hozott. I. Erzsébet tehát nagyon is jól érezte, milyen fontos dolog került elé, és hogy a fejlesztés milyen nagy hatással lesz a munkásokra és a vevőkre egyaránt.