Van abban valami ironikus, amikor éppen Max Verstappen okítja Sebastian Vettelt, mennyi kockázatot kell vállalni egy bajnoki csata közepén. Az csak egy dolog, hogy ő maga eddigi rövidke formaautós pályafutása során mindössze egy bajnoki csata részese volt, és azt is elveszítette (2014 – F3, 3. hely), a valódi iróniát az jelenti, hogy ő az a versenyző, aki nem ismer kompromisszumot, ha kockázatvállalásról van szó, és ezzel Vettel mostani kockázatvállalását is „kiprovokálta”.
Verstappen eddigi sikereinek és kudarcainak jelentős része egyformán a megalkuvást nem tűrő szemléletmódjához, vakmerőségéhez kapcsolható. Ő csak egy jelszót ismer: megpróbálni! Aztán vagy sikerül, vagy nem. Az eredmény általában szélsőséges: vagy összejön egy álomrajt, mint történt Kanadában, ahol mázlival úszott csak meg egy defektet, vagy jön egy rajt utáni ütközés, ahol egyszerűen túl kevés lesz előtte a hely, s véget vet futamának, mint Barcelonában, vagy teljesen tönkreteszi azt, mint Magyarországon.
Persze ő nem részese az idei bajnoki küzdelemnek (sem), ezért könnyen versenyezhet így. Ám hogy így versenyez, azzal bizonyos módon még beleszólhat a bajnoki küzdelembe. És ily módon Vettelnek talán valóban lenne mit tanulnia – ha nem is Verstappentől, de a saját Verstappen-eseteiből…
Sebastian Vettel és Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)A szingapúri rajtbaleset kapcsán sok mindenen lehet vitázni, de azon nehezen, hogy a három résztvevő közül Verstappent terhelte a legkisebb a felelősség. Ő töltelék lett egy Ferrari-szendvicsben, akit tehetetlenül összelapítottak. Ha viszont jobban megvizsgáljuk a történtek hátterét, kiderül, ha nem is a vezetésének, a személyiségének mégis meglepően fontos szerepe lehetett a baleset létrejöttében.
Itt persze nem hibáztatásról, hanem – mint látni fogjuk – valami egészen másról van szó.
Jogos, de szükségtelen manőver volt?
A vasárnapi események után egyébként is könnyű volt rossz irányba terelni a figyelmünket. Mindenki a hibást kereste, Vettel manőverének létjogosultságán elmélkedett, pedig a puszta szituáció elég egyértelmű volt: versenybaleset történt, amelyben a véletlenfaktor túl nagy szerepet kapott ahhoz, hogy bármelyik érintettet is egyértelműen és jogosan felelősségre lehessen vonni.
Abban a legtöbben egyetértenek, hogy a láncreakció elindítója Vettel volt, aki agresszív módon húzott rá ellenfelére. E manővert két szemszögből lehet nézni. Az egyik az FIA-é, aki a szabályosságot vizsgálta, hogy eldönthesse, jár-e büntetés. Ilyen tekintetben egyértelmű a helyzet: bár rámenős megmozdulás volt, Vettelnek minden joga megvan ahhoz, hogy így járjon el egy viszonylag rosszul sikerült rajt után. Az efféle manőver teljesen megszokott védekezési trükk, amit Vettel is gyakran alkalmaz. De Lewis Hamiltonnak is az egyik kedvence, elég csak visszanéznünk például a monzai vagy silverstone-i indulását.
Ha érzed, hogy az ellenfeled lendületelőnybe került az első métereken, a leszorítása jelentheti a mentsvárat. Vettel Szingapúrban azt próbálta megakadályozni, hogy Verstappen jobbra húzódhasson, s így jobb ívről fordulhasson rá az első kanyarra. Szűkíteni igyekezett előtte a teret, próbálta levédeni a saját ívét, hogy a lendülethátrány ellenére is előbb tudjon elfordulni.
A szingapúri rajt (Fotó: Formula1/Twitter)Az egyik legemlékezetesebb ilyen leszorítós manővert Michael Schumachertől láthattuk, aki a 2001-es nürbugringi Európa Nagydíjon saját öccsét, Ralfot terelte egészen a boxutca faláig, hogy meg tudja tartani a versenye szempontjából kulcsfontosságú első helyét (ezen a linken 8:22-től). Kapott is érte kritikát a leintés után a társaktól… Kétségkívül agresszív módszer ez a védekezésre, de Vettelnek ugyanúgy joga volt hozzá, ahogyan például Hamiltonnak jogában áll az élen haladva befékezgetni a társak előtt egy-egy biztonsági autós fázis végén.
Ha a körülményeket nem tekintjük (és a szabályosságot vizsgálva muszáj is csak a puszta manővert szemlélni), megállapítható, Vettel irányváltásával önmagában nem volt probléma, azzal semmilyen szabályt nem szegett meg. A balesethez pedig az a balszerencse vezetett, hogy (az egyébként is túl korán jobbra húzó) Kimi Räikkönen éppen most fogta ki élete legjobb rajtját, amiről csapattársa mit sem tudott, és amire nem is számíthatott. Mindössze ennyi jelentette a különbséget Vettel és Schumacher rajt utáni megmozdulása között, és ez épp elég volt ahhoz, hogy védekezésük teljesen más eredményhez vezessen: Vettel kiesett, Schumacher az élen maradt és nyert.
A történtek kapcsán a másik szemszög Vettel nézőpontja, mely felveti a kérdést: elő kellett-e vennie a védekezés egyik legagresszívebb módját?
A Schumacher-példa kapcsán láthatjuk, mennyire vékony határvonal választja el a sikert és a kudarcot egy ilyen rizikós manőver esetében, így joggal vethetik Vettel szemére, hogy gondolnia kellett volna a bajnoki harcára, és megfontoltabban kellett volna nekivágnia a versenynek.
A szingapúri rajtbaleset (Fotó: XPB)Utólagosan szemlélve valóban túl nagy kockázatot vállalt. De utólag visszatekintve ítélkezni mindig könnyebb, mint pár másodperc alatt dönteni. Vettel abban a pár másodpercben a kockázat vállalása mellett határozott, ami azonban csak a következmény, azaz a baleset láttán vált téves döntéssé. Ám ha alaposabban is górcső alá vesszük a négyszeres bajnok helyzetét, akkor nem olyan nehéz megérteni, miért ezt az utat választotta.
És itt válik Verstappen személye az igazi kulcsszereplővé.
Ami a kormánymozdulat mögött volt
Vettel és a Ferrari nemcsak a legfőbb esélyesként érkeztek meg Szingapúrba, hanem azzal a teherrel is, hogy az év utolsó olyan pályája következik, amely szinte garantálja a fölényüket a Mercedesszel szemben, és amelyen ennélfogva kötelező a győzelem. A német ugyan már csütörtökön tagadta, hogy győzelmi kényszer nyomná a vállait, gesztusai mégis ennek ellenkezőjéről árulkodtak. Az időmérős sikerének úgy örült, mintha bajnok lett volna, a hétvége során pedig folyamatosan a határokat feszegette. Néha már görcsösen – például a rajtnál.
Ezt a nyomást csak tovább növelte a Red Bull kiváló formája. Helyzete pedig a pole-szerzés ellenére sem lett megnyugtatóbb a rajt előtt. Daniel Ricciardo és Max Verstappen már a szombati sajtótájékoztatón is csak heccelte őt a rajt fontosságával, és azzal, hogy vasárnap ők bizony tét nélkül támadhatják őt.
Sebastian Vettel (Fotó: XPB)Vettel jól tudta, hogy a start egy ilyen pályán meghatározó a végeredmény szempontjából. Azt is tudta, hogy muszáj nyernie. Ahogy azt is, hogy a mellé felsorakozó Verstappen egy időzített bomba, mert a korábbi kiesései után mindenre elszántan versenyez. Ráadásul életveszélyes az esőben. Talán úgy érezte, ha megelőzi őt már az elején, bottal is ütheti a nyomát, és oda a 25 pontja.
Mindezek után nem meglepetés, hogy Vettel a nehéz körülmények ellenére a legkeményebb énjét vette elő a lámpák kialvása után, nem foglalkozva azzal, hogy egy fontosabb küzdelemnek, a bajnoki csatának is a részese, melyben még úgy is jól állhatott volna, ha Verstappen mögött csak másodikként fordul el az első kanyarban.
Túl a Verstappen-ponton…
Ha valamit Vettel a szemére lehet vetni, az az, hogy talán túlságosan is belelovallta magát a Verstappen elleni küzdelembe, miközben a valódi ellenfelét Hamiltonnak hívják. Ez pedig talán a hollandhoz fűződő rendhagyó viszonyának eredménye.
A két versenyzőnek elég komoly múltja van már, eddigi összecsapásaikkal és azok következményeivel pedig Verstappen elérte, hogy Vettel másképpen viszonyuljon hozzá, mint a legtöbb ellenfeléhez. Tavaly Spában a pályán és a pályán kívül is összeakasztották a bajszukat. Mexikóban Vettel már valósággal megőrült a makacs tinédzser irányába mutatott viselkedésétől, melynek aztán triplán is megitta a levét: a nyilvánosság ellene fordult, az FIA fekete báránynak kiáltotta ki, és elkövetett egy, a 3. helyébe kerülő hibát, amivel ő lett annak a Verstappen-szabálynak az első áldozata, amelyet főleg az ő korábbi panaszai miatt léptetett érvénybe az FIA. A holland kárörvendően meg is mosolyogta ezt. De volt még egy pályáról letolós csörtéjük Interlagosban is, valamint idén Silverstone-ban is összecsaptak.
Sebastian Vettel és Max Verstappen csatája Silverstone-ban (Fotó: XPB)Vettelt éppen elég kudarc érte, és éppen elégszer került kínos helyzetbe Verstappen miatt ahhoz, hogy szálkának érezze őt a körme alatt. Hogy mennyire így van, azt Silverstone-ban is érzékelni lehetett, ahol kínkeserves próbálkozások árán sem tudott túljutni a Red Bull-oson. Erre mi volt a reakciója? A féktávon való irányváltás és tapasztalatlansága miatt korholta ellenfelét, valamint teljességgel fölöslegesnek titulálta csatájukat, így csökkentve annak (és végkimenetelének) jelentőségét.
Valójában csak nagyon bosszantotta, hogy ez a fiú ismét a bolondját járatta vele.
Vettel a valódi hibát ott követte el Szingapúrban, hogy ismét belement Verstappen játékába, és megint fejest ugrott abba az örvénye, amely mindig csak lefelé húzza őt. Ahogy tavaly Mexikóban, most is elragadta a bizonyítási vágy, és a bajnok helyzetét tekintve túlzottnak tűnő agresszivitással próbálta elejét venni egy olyan rivális várt agresszivitásnak, aki valójában nem is igazi ellenfél számára.
A rajt utáni kormánymozdulatát az utolsó előtti pillanatig indokolta a helyzete (győzelmi kényszer, a rajt fontossága Szingapúrban, a Red Bull tempója). Ez volt az a pont, amely még az ésszerűség határán belül volt, a Verstappen-fóbián innen. Itt kellett volna lezárni, ám ő még a legutolsó pillanatban is balra tartott ahelyett, hogy egyenesbe állt volna.
Ez volt az a pillanat, amelyben túlfeszítette a húrt a Verstappentől való félelem miatt. A rossz ok miatt.
Fortuna nem szól, csak megáll a láthatatlan határnál
Az olasz La Gazzetta dello Sport a Ferrari tragédiája után azt írta: „Egy olyan versenyző, mint Niki Lauda, sosem vesztette volna el az irányítást. Ő megszerezte volna Maranellónak ezeket az értékes pontokat. Bajnoki címet ésszel nyer az ember, nem a jobb lábával.”
Ha van gyenge pontja Vettelnek, az talán valóban az, hogy időnként hajlamos túl nagy teret engedni ösztöneinek és érzelmeinek. Hogy ez milyen problémákat okozhat, azt Bakuban és tavaly Mexikóban láthattuk.
Az agresszivitásáért önmagában nem kárhoztatható. Ne feledjük, a szezon elején ennek is köszönhette jó eredményeit! Például Barcelonában, ahol Bottas lehagyása érdekében még a fűre is hajlandó volt lemenni, csak hogy ne kerüljön taktikai kutyaszorítóba, majd Hamiltonnal is elment a legvégső határig (koccanás) a győzelemért. És ha most nincs ott Räikkönen a fal mellett, és ő elsőként fordul el, visszaverve Verstappen támadását, majd megnyeri a versenyt, akkor most talán hősként ünnepelhetnék őt Szingapúr után is.
A bajnoksághoz nemcsak ész, hanem ez a fajta gyilkos ösztön is kell. De a legfontosabb, hogy ezt az agressziót mindig ésszel és tudatosan használja a versenyző.
Sebastian Vettel hibája a szingapúri pénteken (Fotó: Formula1/Twitter)Szingapúrban talán a nagy nyomás miatt nem látta a jeleket, s nem érezte, mikor jött el a kritikus pillanat, s mikor kell visszalépnie egyet. A szabadedzések során vagy háromszor koccant a falnak, aztán az időmérőn is megtette. A pole ugyan meglett, de hatalmas mázlija volt, hiszen az autóján vasárnap reggel mindkét felfüggesztést cserélni kellett, olyan komoly volt a sérülés. Talán ez volt a fordulópont, amikor még dönthetett volna úgy, hogy mivel a bajnokság szempontjából kitűnő helyzetbe került, egy kicsit óvatosabbá válik. Ő viszont nem olvasta a jeleket, tovább játszott a tűzzel, és csúnyán megégette magát.
Nem állítjuk, hogy kizárólag a Verstappentől való félelem miatt. De ha csak egy kis szerepe is volt benne, azzal már hibát követett el.
Néha csak egy pillanaton, egy hajszálon múlik minden.
A legnagyobb baj az, hogy Vettel mostantól olyan helyzetben van, amelyben már nem opció, hanem kötelező agresszíven, a határon versenyeznie, mert az óvatoskodással nem fogja ledolgozni a 28 pontos hátrányát. A kötéltánc tehát folytatódik, a sorsa pedig ugyanúgy Fortuna kezében van, ahogy volt a szingapúri rajtnál.
A különbség csak az, hogy múlt vasárnap abban a bizonyos utolsó előtti pillanatban még megvolt a lehetősége önként egyenesbe fordítani a kormányát…