Az OTP Bank Liga csapatai a 6. fordulóban csatlakoztak a sorozathoz, és mindannyian sikerrel vették az első akadályt, így a pénteki sorsoláson ismét 12 élvonalbeli együttes várt ellenfélre.
Változás volt az előző forduló sorsolásához képest, hogy immár csupán az első osztályú együttesek voltak kiemeltek, vagyis a Merkantil Bank Liga csapatai megkaphatták ellenfélnek az OTP Bank Ligában szereplőket. Mindjárt az első húzásnál egy ilyen párosítás alakult ki: Nyilasi Tibor elsőként a másodosztály listavezetőjét, a Kisvárdát húzta ki, a kiemelt kalapból pedig a címvédő Ferencváros került a szabolcsiak mellé. A sorsoláson további két olyan párosítás alakult ki, amelyen NB II-es csapat NB I-es riválist fogad: a Gyirmót–Mezőkövesd és a Budaörs–Bp. Honvéd.
A 7. fordulóban is egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, minden esetben az alacsonyabb osztályú csapat (azonos osztályból sorsolt csapatoknál az elsőként kihúzott) a pályaválasztó.
A Magyar Kupa 7. fordulójának párosítása (a 32 közé jutásért):
Kisvárda (NB II.)–Ferencváros
Gödöllői SK (megyei I.)–Újpest
Monor (NB III.)–DVSC
Bátaszék (megyei I.)–Balmazújváros
Gyirmót FC Győr (NB II.)–Mezőkövesd
Dunaújváros (NB III.)–Vasas
Balassagyarmati VSE (NB III.)–DVTK
Eger (megyei I.)–Puskás Akadémia
Tiszaújváros (NB III.)–Haladás
FC Dabas (NB III.)–Videoton
Budaörs (NB II.)–Budapest Honvéd
Balatonfüred (megyei I.)–Paksi FC
Szekszárd (NB III.)–Csákvár (NB II.)
Ceglédi VSE (NB II.)–Soroksár (NB II.)
Törtel (megyei II.)–Sényő (megyei I.)
Andráshida (NB III.)–Siófok (NB II.)
Nagykanizsa (megyei I.)–Olajmunkás SE (megyei I.)
Cigánd (NB III.)–Füzesgyarmati SK (NB III.)
Pilisi LK (megyei I.)–ZTE FC (NB II.)
Tatabánya (megyei II.)–Nagyecsed (megyei I.)
Mád (megyei I.)–Békéscsaba (NB II.)
Csorna (NB III.)–Nyíregyháza Spartacus (NB II.)
Ercsi Kinizsi (megyei I.)–Érd (NB III.)
SZEOL (NB III.)–ETO FC Győr (NB II.)
Iváncsa (NB III.)–MTK Budapest (NB II.)
Ibrány (megyei II.)–Budafok (NB II.)
Putnok (NB III.)–Dorog (NB II.)
Somosi TC Salgótarján (NB III.)–Vác (NB II.)
Bácsa (megyei I.)–Vecsés (NB III.)
Ásotthalmi TE (megyei I.)–Rákosmente KSK (NB III.)
Gyöngyös (NB III.)–Szentlőrinc SE (NB III.)
Salgótarjáni BTC (megyei I.)–Szarvas (megyei I.)
A forduló hivatalos játéknapja október 25.