A jövő évi előzetes naptártervezetet már hónapokkal ezelőtt kiadták, 21 futammal, köztük a visszatérő Német Nagydíjjal és a Paul Ricard-ra költöző Francia Nagydíjjal. Sean Bratches, az F1 kereskedelmi ügyekért felelős igazgatója azonban előrebocsátotta, még lehet változás a programban.
A tervek szerint a Kínai Nagydíj az év második versenye lenne, melyet közvetlenül a Bahreini Nagydíj követne. Ám tekintettel arra, hogy a futam április 8-ai időpontja egybeesik a háromnapos Csingming ünnepséggel, azaz a kínai halottak napjával, a szervezők a látogatottság szempontjából tanácsosabbnak tartanák, ha elkerülnék ezt az ütközést.
Mindez azt jelenti, hogy a sanghaji és szahíri versenyek helyet cserélhetnek. „Próbálunk figyelni a globális eseményekre, a helyei eseményekre, a vallási ünnepekre, hogy mindent ki tudjunk hozni a lehetőségekből, és sok szurkolót tudjunk a futamra csábítani. Kínával és Bahreinnel is egyeztetünk, hátha találunk közös megoldást” – nyilatkozta Bratches, aki azt is előrebocsátotta, várhatóan szerződést hosszabbítanak a kínai szervezőkkel.
Az F1-es bajnokság jövőre március 25-én az Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét, s november 25-éig, az Abu-dzabi Nagydíjig tart. A sportág történetének leghosszabb szezonja lesz, mely először tartalmaz egy tripla hétvégét is (Franciaország, Ausztria, Nagy-Britannia).
A versenynaptárat az FIA Motorsport Világtanács a legközelebbi, december 6-án tartott gyűlésén véglegesíti.