Arról már szóltunk, hogy a különböző kategóriákban kiket jelölt a 2017 legjobbjának a FIFA. Az év női és férfi játékosa, illetve női és férfi csapatot irányító edzője, valamint a legjobb kapusa szakmai elismerésben részesül, viszont nekünk, szurkolónknak, labdarúgást kedvelőknek ezúttal is adott a lehetőség, hogy beleszóljunk egy díj odaítélésébe.
A Puskás-díjra esélyes tíz találat között közönségszavazás dönt. Megmutatjuk önöknek a szebbnél szebb gólokat, utána pedig kíváncsiak lennénk, melyiket tartják a leglátványosabbnak – amennyiben nem lelik köztük személyes kedvencüket, akkor többek között Alan Shearernél, Henrik Larssonnál vagy Predrag Mijatovicnál lehet reklamálni, ugyanis valamennyien tagjai a listát összeállító bizottságnak. (A szavazatokat a FIFA honlapja is várja; október 9-én zárul a voksolás első szakasza, amely után a három legnépszerűbb jelölt marad versenyben.)
Mielőtt csemegézhetnek az idei felhozatalban, álljon itt a nyolc esztendeje alapított díj eddigi győzteseinek névsora:
2009 – Cristiano Ronaldo
2010 – Hamit Altıntop
2011 – Neymar
2012 – Miroslav Stoch
2013 – Zlatan Ibrahimović
2014 – James Rodríguez
2015 – Wendell Lira
2016 – Mohd Faiz Subri
A 2017-es pályamunkák:
Kevin-Prince Boateng (ghánai/Las Palmas/spanyol bajnokság)
[embededYoutube youtubeid=”M7YdC1-VQ2c”]Alejandro Camargo (argentin/Universidad de Concepcion/chilei bajnokság)
[embededYoutube youtubeid=”Czgau5tQwZI”]Deyna Castellanos (venezuelai/U-17-es női világbajnokság)
[embededYoutube youtubeid=”ryX4qy7PrPc”]Moussa Dembélé (francia/Celtic/skót bajnokság)
[embededYoutube youtubeid=”r3gElnGrQes”]Olivier Giroud (francia/Arsenal/angol bajnokság)
[embededYoutube youtubeid=”wGOhxt5Ksc0″]Avilés Hurtado (kolumbiai/Tijuana Xolos/mexikói bajnokság)
[embededYoutube youtubeid=”GlvbLjhWU1I”]Mario Mandzukic (horvát/Juventus/Bajnokok Ligája)
[embededYoutube youtubeid=”jFpiRefXX04″]Oscarine Masuluke (dél-afrikai/Baroka FC/dél-afrikai bajnokság)
[embededYoutube youtubeid=”Z0FHfkAHmyE”]Nemanja Matic (szerb/Chelsea/angol kupa)
[embededYoutube youtubeid=”XC32CprP10Y”]Jordi Mboula (spanyol/FC Barcelona U-19/ ifjúsági Bajnokok Ligája)
[embededYoutube youtubeid=”Qu_XKyYcqIQ”]Nos, önöknél ki a győztes?
[hmspolls id=”1621″]