A magyar futsalválogatott kedden 18:30-kor csap össze az Eb-szereplésért Lengyelország csapatával. Az első, miskolci mérkőzést követően Sito Rivera vezetőedző stábja gondosan elemezte aktuális ellenfelük játékát.
„Sokszor megnéztük videón az egész meccs, még többször a második félidő felvételét, négy százszázalékos ziccert hagytunk ki” – utalt arra Korolovszky Gábor, hogy jobb helyzetkihasználással sokkal könnyebbé tehette volna magának a párharcot a magyar együttes.
A válogatott már természetesen Lengyelországban van, két átszállással repültek, hiszen elég távoli helyszínen, a Balti-tenger partjától nem mesze fekvő Koszalinban rendezik a találkozót, amelyre állítólag minden jegy elkelt, az új stadionba 2500-3000 szurkolót várnak.
„Mindenképpen nyerni szeretnénk vagy legalább két gólt rúgni – mondta a szakember, jelezve, nem a hazai pályán szerzett eredmény megtartása a cél. – Ezek a lengyelek nem igazán szoktak megszórni minket, nem tudjuk elképzelni, hogy most kapjunk tőlük három vagy négy gólt. Ha rúgunk kettőt, akkor szerintem 99,9 %, hogy továbbjutunk.”
A Lengyelország – Magyarország Eb-selejtező playoff-párharc második összecsapását az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti kedden 18:30-tól.