Vízilabda

Kialakult a vízilabda-válogatottak Európa Kupájának mezőnye

Nyilvánosságra hozta a vízilabda-válogatottak Európa Kupájának mezőnyét a kontinentális sportági szövetség (LEN) kedden.

A közlemény szerint a magyar férfi- és női csapat is részt vesz a sorozat első kiírásában. A tavaly nyári olimpia és az idei, budapesti világbajnokság dobogósai a férfiaknál kivétel nélkül ott lesznek a mezőnyben, és az ötkarikás játékokon, illetve a vb-n is címvédő Egyesült Államokon kívül ugyanez igaz a női sorozatra is.

A csoportkör sorsolására szombaton kerül sor Róma tengerpartján, Ostiában.

A sorozatban 13 férfi és kilenc női válogatott szerepel, a küzdelmek nemenként három csoportban kezdődnek majd novemberben.

Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Hollandia mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A nőknél kilenc válogatott szerepel  (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A férfiaknál a tervek szerint az első és a második helyezettek jutnak tovább, valamint a két legjobb harmadik. Februárban két négyes csoportban folytatódik a játék, majd tavasszal kerül sor a négyes döntőre. Mindhárom fázis körmérkőzéses rendszerű.

A nőknél a szombati sorsolásig egy csapat csatlakozására még van esély, de ettől függetlenül a lebonyolítás hasonló rendszerben történik.

Az Európa Kupa mezőnye:

férfiak:
Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Magyarország, Montenegró, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Törökország

nők:
Franciaország, Görögország, Horvátország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Törökország

A menetrend:

férfiak:
első csoportkör, november 17-19.
második csoportkör, 2018. február 15-18.
négyes döntő, 2018. április 6-8.

nők:
első csoportkör, november 24-26.
második csoportkör, 2018. február 1-4.
négyes döntő, 2018. március 23-25.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra