Haris Tabakovic szombaton a Puskás Akadémia elleni győzelem során sérült meg, és már nem is tudta folytatni a játékot. Az első diagnózis szerint részleges bokaszalag-szakadást szenvedett a svájci játékos, illetve porcsérülése is van. A labdarúgó további vizsgálatokon vesz majd részt, de az szinte biztos, hogy körülbelül két hónapig nem térhet vissza a pályára – írja a hajdúságiak honlapja.
Ami a többi sérült debreceni játékost illeti: Justin Mengolo combközelítő-izomhúzódás miatt különmunkát végez, Bereczki Dánielre még egy hónap rehabilitáció vár, ugyanakkor teljesen felépült Sós Bence, aki szombaton, a kis Loki Berettyóújfalu elleni mérkőzésén már pályára lépett, sőt mesterhármast ért el.