A hadászat évezredes paradigmáinak leváltása a második világháború idején kezdődött el. Ekkoriban az utasításokat már kódolt üzenetekben küldték a hadseregen belül, ezeket, érthető módon, az ellenség mindenképp fel akarta törni. A leghíresebb titkosításra használt eszköz a német Enigma volt, amelyet sokan megfejthetetlenek tartottak. Bár folyamatosan fejlesztették, a titkosításra használt protokollt végül a szövetségesek feltörték.

A brit matematikus, Alan Turing vezette kódfejők korai számítógépek bevonásával fejtették meg a németek üzeneteit. A küldetés természetesen szupertitkos volt, hiszen a britek előnyét éppen az jelentette, hogy a németek nem tudták, hogy a belső kommunikációjukat feltörték és az ellenség minden lépésükről tud. Történészek egybehangzó véleménye szerint a kódfejtők munkája úgy 2 évvel rövidíthette meg a világháborút.

Miután a háború véget ért, a számítástechnika gyors fejlődésnek indult, napjainkra pedig már életünk szinte minden területén jelen van. A világ manapság teljes mértékben online szerveződik, logisztikailag elképzelhetetlen lenne az élet számítógépek nélkül. Azonban ez egyre komolyabb veszélyt is magában hordoz.

Manapság már nem feltétlenül kell robbanószer vagy gépkarabély egy támadáshoz, hiszen elég feltörni egy erőmű informatikai rendszerét és máris egy egész ország villamoshálózatát meg lehet bénítani. Egy ilyen kibertámadás pedig rendkívüli hatékonysággal bír, mivel olcsóbb és nagyobb anyagi kárt okozhat, mint egy hagyományos fegyveres támadás.

Arról nem is beszélve, hogy a kibertérben elkövetett támadások bűnöseit általában nagyon nehéz felkutatni, így megtámadott fél sokszor képtelen ellentámadást intézni, hiszen nem tudja, hogy igazából ki ellen is harcol. Jó példa erre a 2010-es Stuxnet vírus iráni urándúsítók elleni bevetése, amely a történelem eddigi legkifinomultabb kibertámadása volt. A támadás mögött az Egyesült Államok állt, de a vírus olyan jól volt megírva, hogy az irániaknak hosszú időbe telt rájönniük, hogy miért mennek sorra tönkre a méregdrága uránium-centrifugáik.

A Stuxnet ékes bizonyítéka, hogy milyen pusztításra képes a kiberhadviselés. Sajnos a módszert nemcsak nemzetállamok, hanem nehezen beazonosítható csoportok és terroristák is alkalmazhatják. Ráadásul a legsérülékenyebb célpontot éppen a fejlett, nyugati országok jelentik, ahol a technológia jobban átszövi a mindennapokat. Egy komolyabb támadás pedig több milliós városokat, országokat béníthat meg, ami tömegpánikot és beláthatatlan gazdasági kárt okozna. Vagyis a kiberhadviselés az atombombához mérhető fenyegetést jelent – a kérdés már csak az, hogy ki, hol és mikor fogja bevetni a 21. század legsúlyosabb fegyverét.