Maláj Nagydíj Sebastian Vettel Lewis Hamilton Forma-1 Fernando Alonso F1 Hírek

Alonso: Ha Hamilton ezt a bajnokságot innen elveszíti…

Veszélyes helyzetbe került Sebastian Vettel Fernando Alonso szerint. Úgy látja, ezt a bajnokságot már csak Lewis Hamilton veszítheti el.

Minden eddiginél nagyobb, 28 pontos különbséggel érkezett Malajziába a két bajnokesélyes. Sebastian Vettel Szingapúrban győzelem helyett nullázott, Lewis Hamilton pedig a Mercedes szenvedős hétvégéjén is meg tudta szerezni a 25 pontot, és ezzel komoly helyzeti előnybe került.

Fernando Alonso úgy érzi, Vettel innen már csak akkor fordíthat, ha ellenfele odadobja neki az esélyt. „Így gondolom. A bajnokság mostantól már nem olyan, mint volt Szingapúr előtt, ahol ők ketten még teljesen egyenlők voltak. Egyértelmű Lewis előnye. Vettel számára ez egy kockázatos helyzetté vált” – vélekedett a kétszeres világbajnok.

Alonso tapasztalatból tudhatja, milyen ekkora előnyből nekivágni a bajnoki hajrának: 2010-ben és 2012-ben éppen Vettel volt az, aki még a mostaninál is nagyobb ponthátrányból fordított, s vette el tőle a címet. Lényeges különbség, hogy előbbi szezonban nem kettő, hanem sokáig 4-5 bajnokesélyes versenyző volt harcban, míg utóbbiban Vettelé volt az egyértelműen jobb autó.

„Most már nincs helye a hibáknak, miközben korábban még egyforma helyzetben voltak. Lewisnak jobbak az esélye, de még mindig van hátra hat verseny, melyeken bármi megtörténhet” – összegzett Alonso.

Lewis Hamilton és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Lewis Hamilton és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A spanyol Vettelék szingapúri rajtbalesetéről is beszélt, melynek az első kanyarban kívülállóként vált az áldozatává. A szakértők többsége úgy látta, a négyszeres bajnok agresszív manővere indította be a láncreakciót. „Nehéz megítélni. Egy vizes pályás rajtnál nagyon nehéz, mert az autók nagyon közel kerülnek egymáshoz, a látási viszonyok rosszak, így nem tudhatod, hogy hol van a többi autó körülötted. Nem lehet senkit sem hibáztatni” – állapította meg.

„A Ferrari elszalasztott egy nagy lehetőséget, de még van hátra pár futam, és meglátjuk, azok hogyan alakulnak.”

Végül arról is megkérdezték, ő hogyan járt volna el Vettel helyében a rajtnál. „Az a csomagtól függ. Amikor vezettem a bajnokságot, és úgy rajtoltam a pole pozícióból, általában nem az enyém volt a legjobb autó. Fogalmam sincs, milyen az, amikor te ülsz a legjobb autóban” – terelte más síkra a témát.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra