Ennek megfelelően került adásba a nyár folyamán, egy a Kőbányai Kincskeresők Óvodát bemutató riport is, amely később az interneten is elérhetővé vált. Így jutott el Barna Tamáshoz, a mágnesfal feltalálójához is, akinek annyira megtetszett az óvoda szellemisége, hogy felvette a kapcsolatot az ott dolgozókkal, mivel szeretett volna találmányával hozzájárulni a gyermekek környezetének fejlesztéséhez. Na de mi is az a mágnesfal?
A Mágnesfal egy speciális glettanyag, mely segítségével mágnesezhetővé válik szinte bármilyen felület. A 100%-ig magyar találmány használatával, neodímium mágnesekkel remekül rögzíthetünk tervrajzokat, posztereket, képkereteket, dekorációs elemeket, mágnesfóliát és kisebb-nagyobb tárgyakat. Nem kell többé fúrni, faragni, szögelni és falra ragasztani. Felhasználási lehetőségeinek csupán a képzelet tud határt szabni! (Forrás: magnesfal.hu)
Tamás tehát ebből a szuper anyagból adományozott az óvoda számára, de nem ez volt a riport egyetlen hozománya az évről évre fejlődő közösség számára. Egyre több szülő érdeklődik ugyanis az intézmény iránt, amit az alábbi videóban mi is újra bemutatunk, hiszen az ott dolgozók munkája megérdemli, hogy példaként emlegessük.