Egyéni

Bajban vannak az észak-koreai sportolók

A sízők, az íjászok és a sportlövők nemzetközi szövetségéhez fordultak segítségért az illetékes észak-koreai szövetségek vezetői, mert az országot sújtó nemzetközi szankciók miatt nem tudnak felszereléseket vásárolni a külföldi sportszergyártóktól.

Az egyaránt augusztus 30-án keltezett leveleikben az észak-koreai sportvezetők tiltakoznak a gyártók eljárása ellen, s azt kérik a nemzetközi sportági szövetségektől, hogy tegyenek lépéseket az ügyben. „A sportszerekkel nem lehet bombákat gyártani” – mondta a kérelmeket átadó észak-koreai diplomata Genfben.

Az észak-koreai síszövetség az elmúlt időszakban húsz nagy nemzetközi cégtől próbált vásárolni a februári phjongcshangi téli olimpiára készülő sportolóinak, míg az íjászok három gyárnál próbálkoztak, a sportlövők pedig hat fegyvergyártónál „kopogtattak” hiába. A sportági vezetők egyaránt úgy látják, hogy a sport szellemiségével ellentétes mindez, s egyértelműen az Egyesült Államokat nevezték meg fő felelősnek az ellehetetlenítésük miatt.

Az ENSZ 2006 óta kilenc körben szankcionálta az elszigetelt ázsiai országot, annak nukleáris fegyverkezési programja miatt. Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök jelentett be újabb szankciókat Észak-Koreával szemben, ezek olyan magánszemélyeket, vállalatokat és pénzintézeteket céloznak, akik, illetve amelyek a többi között a textilipari, halászati, kézműipari és információs technológiai ágazatokban folytatnak kereskedelmet a kommunista állammal.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra