Hien
Hien egy tehetségkutatóban lépett fel, majd elvarázsolta a közönséget és a zsűrit is egyben. Első dala a „Túl szép” 2009-ben jelent meg, sőt, később még díjat is nyert a dal klipjével. Legújabb zenéje a Lullaby a Nagyszínpad! tehetségmutatón debütált, azóta pedig nem győzzük hallgatni! Jelenleg a Berklee College of Music egyetemen tanul, így ingázik Magyarország és Amerika között.
Lola
Lola először Dittiként adta ki első lemezét, és szerepelt is az Eurovíziós Dalverseny magyarországi nemzeti döntőjén, de 2005-ben már másik nevével robbant be a köztudatba. Rengeteg díjat nyert, sőt, még a „Hallja meg a világ” című lemeze a slágerlistákat is vezette. Bár folyamatosan adta ki dalait, később szerette volna levetkőzni a tinisztár szerepet, ami végül sikerült is neki!
Tavaly az MR2 Akusztik koncerten énekelte el egyik legújabb számát, amit most meg is mutatunk neked:
Evezzünk kicsit külföldi vizekre…
Emlékeztek még a tinisztárra Hilary Duffra?
Ő sem tűnt el teljesen a köztudatból, de régebben Hilary volt a gyerekcsatornák egyik legmeghatározóbb arca. Több főszerepet is kapott különböző családi filmekben, majd később a zenei karrierjével foglalkozott. Öt albumot kiadott mielőtt visszavonult volna. Mostanság férjéről, és családjáról szólnak a hozzá kötődő hírek, de azért azt is érdemes megemlíteni, hogy egy nyári sorozatban alakított szerepéért jelölték a Teen Choice Awards legjobb színésznő kategóriájába.
Jonas Brothers
Hűűha! A fiúbanda mekkora sikert aratott régebben! A Rocktábor című film után pedig egyenesen rajongtak értük a fiatalok. De hol vannak ők most? Miután a slágerlistákat meghódították, sajnos ők sem maradtak együtt… Nick Jonas, a legfiatalabb tagja a csapatnak szólókarrierbe kezdett és még mindig imádják őt a lányok. Sokáig azt rebesgették, hogy miatta oszlott fel a banda, később viszont ő is bevallotta, hogy igazak a hírek. Joe Jonas a JB feloszlása után egy együttes alapított (DNCE) a számukat pedig a mai napig lehet hallani a rádiókban. Hogy mi történt a legidősebb testvérrel? Ő csak a családjának szenteli az idejét, és már a második Jonas-baba is megszületett.
Bella Thorne
Bellát szintén imádták a gyerekfilmek megalkotói, hiszen rengeteg fiataloknak szóló történetben láthattuk őt. Viszont az idő előrehaladtával megmutatta, hogy nemcsak gyerekszínésznek szuper, hanem komolyabb filmekben is megállja a helyét. Idén egy horrorfilm főszereplőjeként láthatjuk újra a mozikban. Bár a színészi képességei mellett hallhatunk pár érdekes hírt is róla, miszerint hetente váltogatja a pasijait. Vajon ez igaz?