A hazánkban 1994-ban bemutatott film mára már kultfilmnek számít. Bette Midler, Kathy Najimy és Sarah Jessica Parker főszereplésével, szinte kötelező esti program lett Halloween éjszakáján ez a misztikus családi vígjáték.

Ugyan már évekkel ezelőtt szóba jött az esetleges folytatás lehetősége, de úgy néz ki eddig váratott magára, hogy meg is valósuljon. Az eredeti film forgatókönyvírója, Mick Garris nyilatkozta, hogy: „A munkálatokban én nem veszek részt, de úgy tudom, hogy már javában zajlanak az előkészületek és valószínűleg televíziós sorozat lesz belőle.”
De ez még mind semmi! Az eredeti szereplőgárda is visszatér, tehát viszontláthatjuk a három Sanderson nővért, akik nélkül valljuk be, egyáltalán nem lenne ugyanolyan a film.
[embededYoutube youtubeid=”gEYgyWC_BpM”]Minden bizonnyal a 90-es évek szülöttei, most kipattannak a bőrükből örömükben, de akik meg még nem látták, azonnali hatállyal kérvényezzük a megtekintését. A boszorkányok visszatérnek, hogy még több gyereket ejtsenek fogságba.
Forrás: Eonline