Neked is biztosan van olyan osztálytársad, aki úgy gondolja, hogy nagyon jó irodalomból, mikor még egy verset sem tud tisztességesen elemezni. Aztán persze ha kritikát kap, jön a dac és a visszavágás, ahelyett, hogy elfogadná a kritikát, és elgondolkodna azon, hogy talán mégsem annyira kompetens a dologban, mint hinné. Ez nem egyedi eset: az iskolában, a munkahelyen, az élet minden területén találunk olyan embereket, akik legjobb esetben is közepesek valamiből, de úgy hiszik, hogy az élvonalba tartoznak.

Először 1999-ben írta le a jelenséget az akkor a Cornell Egyetemen dolgozó David Dunning és Justin Kruger, akik kutatást is végeztek a hatás bizonyítására. Három attribútumban vizsgálták a résztvevőket: a humor, a logika és a nyelvtan területén kellett teszteket kitölteniük. Jellemzően azok az emberek, akik a teszten rosszabbul teljesítettek, túlbecsülték a tehetségüket a különböző területeken, míg az ügyesebbek szerényebbnek bizonyultak. De talán nem is a szerénység a jó szó erre – inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy a kevésbé tehetségesek többet gondoltak magukról, míg a tehetségesek tisztában voltak saját képességeikkel.

A probléma ezzel a jelenséggel az, hogy mivel a szerényebb képességű emberek nem fogadják jól az építő jellegű kritikát, képtelenek is tanulni a hibáikból. Így nem tudnak fejlődni, és nem lesznek végül olyan kompetensek, amilyeneknek hiszik magukat.