Összefoglalók Földrajz Érettségi

Földrajz 5. adás - összefoglaló

A kőzetolvadékot a felszín alatt magmának, az ennek a felszín alatti megszilárdulásából képződő kőzeteket magmás kőzeteknek hívjuk. Ha ez eléri a felszínt, onnantól beszélünk vulkánosságról, illetve láváról, ennek megszilárdulása eredményezi a vulkáni kőzetek képződését.

Egy tipikus vulkán felépítése, működése:

Részei:

–          magmakamra

–          magmacsatorna

–          kürtő

–          kráter/kaldera/mellékkúp

–          kúp

Vulkánosság jelenségeinek csoportosítása:

Bevezetésképp a földkéreg lemezekből áll. Ezek a lemezek az alattuk lévő, képlékeny anyagú asztenoszféra áramlásai miatt mozognak egymáshoz képest. Ez a relatív elmozdulás lehet távolodás, közeledés, vagy egymás melletti elcsúszás. Ezek közül a távolodás és a közeledés kapcsán beszélhetünk vulkánosságról.

  • a vulkáni működés helye szerint

Három tipikus területe van a vulkáni működésnek. Ezek természetesen kapcsolatban vannak a lemezmozgásokkal, illetve az azokat hajtó magma-áramlásokkal.

1. Távolodó lemezszegélyeknél: a képződő hasadékba az asztenoszférából kőzetolvadék nyomul, a felszínre kerül, mint láva, ott megszilárdul. (pl. az Atlanti-hátság)

2. Közeledő lemezszegélyeknél: az alábukó lemez az asztenoszférában beolvad, de mivel anyagai kisebb sűrűségűek, ezért a felszín felé nyomulnak, a lemezszegély repedésein keresztül a felszínre kerülnek. A vulkános sorozata nagyjából párhuzamos a lemezszegéllyel. (pl. Andok-hegység, Fülöp-szigetek)

3. Forrópontos vulkánosság: lemezbelsőknél alakul ki. Független a lemezmozgásoktól és így a lemezszegélyektől. Az asztenoszféra feláramlása alakítja ki, mely átolvasztja a kőzetlemezt és lávaként a felszínre ömlik. Különösen izgalmas, ha a feláramlás helye nem változik, de a lemez elmozdul fölötte. Ilyenkor vulkáni láncolat alakulhat ki. (pl. Hawaii-szgk.)

A vulkánosság jelenségeinek csoportosítása:

  • működés módja szerint

Három működési mód:

1. lávaömléses típus: pont fordítva, kevés illó, alig robbanás, alig tufaképződés, híg láva kifolyik a kráterből (helyileg főként lemezbelsőknél és távolodó szegélyeknél)

2. robbanásos típus: kőzetolvadékban sok illó + esetleg vízzel érintkezik => hatalmas robbanás, hamuszórás, óriási kaldera, földrengés, cunami, minimális láva (helyileg főként közeledő lemezeknél)

3. vegyes típus: a kitörés robbanással kezdődik, nagy feszültség, robbanás => kaldera-képződés, de aztán lávafolyás is van, így tufa- és lávarétegek egymásra rétegződnek

  • a vulkáni kúp morfológiája szerint:

Három típus:

1. hasadékvulkán: több 10 km-es hasadékon ömlik a felszínre a láva. A láva hígan folyó, nagy területeket borít be, a hasadék környezetében lávasíkság jön létre. (távolodó szegélyekre jellemző)

2. pajzsvulkán: híg (bazaltos) láva, szétterül, lapos, kis dőlésszögű, de nagy területű vulkán alakul ki. (területileg főleg a távolodó szegélyekre és a hotspot vulkánokra jellemző)

3. sztratovulkán: vegyes típusúakra jellemző, meredek oldalak, tetején kráter, vagy kisebb kaldera, tufa- és lávarétegekből épül fel. (a közeledő szegélyekre jellemző leginkább)

Vulkáni utóműködés:

Vulkanikusan jelenleg is aktív, vagy egykor aktív területeken jellemző. Közvetve, vagy közvetlenül kapcsolatban vannak a magmatikus folyamatokkal.

–          gejzír: a felszín alá jutó víz mélyebb része felforr, a képződő gőz a hasadékból kiszorítja a vizet és vízoszlopot lövell fel

–          fumarola: a felszín alá jutó víz teljesen elforr, a kőzet repedéseiből vízgőz tör fel. Ha ez nagy nyomású, akár energiatermelésre is használható. Ez már a következő témánkhoz vezet minket.

–          mofetta: a felszín alól szén-dioxid szivárog fel. Gyógyászati felhasználása elterjedt.

–          szolfatára: vulkáni kúpokon, vagy azok környezetében kéntartalmú gázok törnek fel. A kéntartalom kiválik, sárgára festi a környező köveket. Jellegzetes, záptojás szagot áraszt. Nagyon veszélyes, mérgező!

iszapfortyogó: a felszín alá jutó víz felmelegszik, a kőzetekből kioldja az agyagásványokat, amiket a mélyből feltörő gázok bugyogtatnak.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra