Válogatott

Futsalválogatott: „Helyünk lett volna az Eb-n, magunkat vertük meg”

A magyar futsalválogatottnak nem sikerült kijutnia a 2018-as szlovéniai Európa-bajnokságra, ami a csapat menedzsere, dr. Holló Márton szerint azért is szomorú, mert Sito Rivera együttesének helye lett volna a kontinenstronán, ha nem veri meg saját magát.

A magyar futsalválogatott a hazai 2–1-es sikert követően kedden 6–4-re kikapott a hazai pályán játszó lengyelektől az Eb-pótselejtező visszavágóján, így a 7–6-os összesítéssel eldőlt, nem leszünk ott a 2018-as szlovéniai kontinenstronán.

A mérkőzést követően az együttes menedzsere, Holló Márton az m4sport.hu szerkesztőjével beszélgetett, s nem titkolta, nagyon csalódott az eredményt illetően: „Nagy hiányérzet van bennem, mert ott lett volna a helyünk az Eb-n, de sajnos saját magunkat vertük meg. Az első meccset követően nyert helyzetben voltunk, valamint a félidőben is (2–2) mi álltunk jobban.”

A szurkolókban felmerül a kérdés, elegendő előnnyel utazott-e Sito Rivera csapata a Koszalinban rendezett visszavágóra: „Nem a hazai, hanem a Lengyelországban játszott visszavágón ment el az Eb-részvétel. Senki nem gondolta volna, hogy ez lesz a vége, mert két gólt sem akartunk kapni, nemhogy hatot.”

„A csapat tagjai szörnyen érzik magukat, nagyon rossz a hangulat” – avatott be az együttes aktuális lelki állapotába a menedzser, aki szerint nem csak az ad okot a szomorkodásra, hogy a válogatott nem jutott ki a szlovéniai tornára.

„Az idősebb játékosok már nem lesznek ott a következő Eb-selejtezőn, mert átvariálták a lebonyolítást. 2018-tól nem kettő, hanem csak négy évente rendeznek majd Európa-bajnokságot. A következő, 2022-es tornára már azoknak a játékosoknak a fele ki fog öregedni, akikkel a szövetségi kapitány négy, én pedig két éve együtt dolgozom.”

Azon túlmenően, hogy ritkábban rendeznek majd Eb-t, a lebonyolítás is változik, sokkal inkább a nagypályás tornához fog hasonlítani, és a mostani 12 helyett 16 csapat vehet majd részt rajta, azaz „a jövőben még több esélyünk lesz kijutni”.

A magyar válogatott kiemelkedő játékosának, a 29 éves Dróth Zoltánnak lehet még esélye egy Eb-szereplésre (Fotó: maszol.ro)

A magyar válogatott kiemelkedő játékosának,
a 29 éves Dróth Zoltánnak lehet még esélye egy Eb-szereplésre (Fotó: maszol.ro)

De vajon megvannak-e a játékosaink ahhoz, hogy világ- és Európa-bajnokságon szoríthassunk futsalosainkért, illetve milyen kiírásokban bizonyíthatják tehetségüket a legjobbak?

„Az UEFA-tól nagyon nagy húzás volt, hogy az U19-es korosztálynak 2019-re betervezett egy Eb-döntőt. Innentől végre versenyeztetve van a futsal-utánpótlás, ami óriási dolog, mert eddig sem a FIFA, sem az UEFA nem indított hivatalos tornát az utánpótlásnak. Nemrég kiemelték az U17-et, akiknek a tavalyi és az idei évben is tartottak fejlesztési, úgynevezett Development tornákat. Szlovéniában a házigazdák, valamint az ukránok és szlovákok ellen meg is nyertük a csoportot. További j eredmény, hogy ugyanez a korosztály megverte az U19-es cseh válogatottat.”

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra