Miért választjuk a háromgombócos fagyit a ropogós sárgarépa helyett? Miért maradunk „még egy utolsó” italra, amikor tudjuk, hogy másnap dolgozunk? Miért olyan hívogató az a drága cipő, amikor inkább a számlákat kellene befizetni? Életünk tele van csábítással: tudjuk, hogy hosszú távon nagyobb a kár, mint a haszon, hogy később meg fogjuk bánni a döntésünket, de ott és abban a pillanatban inkább engedünk a kísértésnek. A rosszfiúk problémája is valahonnan innen ered, ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot. Kibontva a kérdéskört azonban további fontos okokra bukkanhatunk.

Fotó: iStock.com/Kiuikson

A vadász hiúsága

Mottó: majd mellettem más lesz!

Esetleg „engem nem fog elhagyni”, „mellettem el tud majd köteleződni”. Azt hisszük, hogy bár a rosszfiú eddig rosszfiú volt, majd mellettünk megváltozik, mi megzabolázzuk, és tökéletes mintaférjet nevelünk az egykoron bulizós/csajozós/utazós srácból. A nőkben is él a vadászösztön: meghódítani egy rosszfiút szép teljesítmény, és saját különlegességünkbe vetett hitünk miatt úgy gondoljuk, mi leszünk azok, akik megváltoztatják az életét – egyébként erre valamennyi esélyünk valóban lehet is. Azért ne csodálkozzunk nagyon, ha mégsem jön össze, és minket is megcsal, átver, elhagy, majd talán a következő hölgynek sikerül a küldetés.

A lázadás ereje

Mottó: rúgjuk fel együtt a szabályokat!

Lázadni izgalmas, menő, fiatalos. Van egyfajta magasztos oldala: ha elavult eszmék, ósdi hagyományok ellen tesszük, ha társadalmi normákat rúgunk fel és tabukat döntögetünk, akkor valami újat alkotunk. Még a Bonnie & Clyde-féle ámokfutásban is van valami vadromantika: ketten a világ ellen! A rosszfiú mellett mi is úgy érezhetjük, részesei vagyunk ennek, akár múzsái a folyamatnak, ami kétségtelenül csábító gondolat. De hogy mi lesz, ha rájövünk, mégsem áll hozzánk közel ez az életforma, ne adj’ isten, a hagyományosabb értékek felé kezdünk fordulni, ne csodálkozzunk, ha a rosszfiú nem tart velünk – vagy együtt nyugszunk le, vagy leléphetünk, lásd előző pont.

Fotó: iStock.com/gpointstudio

A munka öröme

Mottó: a csiszolatlan gyémánton dolgozni kell!

Kapcsolódik az első ponthoz, mégis más egy kicsit: úgy tekintünk a rosszfiúra, mint egy csiszolatlan gyémántra, akiből mi fogjuk kifaragni a tökéletes briliánst. Segítünk neki kibontakoztatni művészi tehetségét, menedzserei leszünk, és a csúcsra röpítjük! Ez lehet szép küldetés, elvégre ha nem is minden, de valóban sok férfi mögött ott áll egy erős nő, de vegyük figyelembe a forgatókönyv árnyoldalait is. Biztos boldoggá tesz majd minket, ha életünket a másik sikerének szenteljük? Egyébként erre a sikerre a másik is vágyik, és hajlandó tenni érte? Biztos jó, ha a menedzser és a pár/feleség szerepét egy személyben töltjük be? Értékelni fogja erőfeszítéseinket? Bár első hallásra nagyszerűnek tűnik a sikeres férfi mellett tündökölni a szakma csúcsán, de legyünk vele tisztában, hogy a sikertől a rosszfiú nem biztos, hogy megváltozik – sőt, az is lehet, hogy rosszabb lesz.

Az egyedi adalék

Bár a rosszfiúkról most egyetlen általános kategóriaként beszéltünk, valójában természetesen ők is emberek, egyedi és megismételhetetlen lények. Ne döntsünk kívülről sorsuk felett: beszélgessünk velük, ismerjük meg az ő saját történetüket, hogy árnyaltabban lássuk őket! Így afelől is könnyebb lesz döntenünk, belevetjük-e magunkat egy párkapcsolatba velük.