Magyarország legfiatalabb fogathajtó egyéni világbajnoka lett Hölle Martin, aki Lázár Vilmost előzte meg a ranglistán, ő 24 évesen érte el ezt a fantasztikus eredményt. Újdonsült bajnokunk póni kategóriában kezdte a fogathajtást, vb-aranyak után ezüstéremmel hagyta abba a pónival való versenyzést.
„Lovakkal versenyezni természetesen sokkal nehezebb – beszélt a váltásról Hölle. – Nem egy lóra kell figyelni, hanem egyszerre kettőre. A bírók is más szempontok alapján pontoznak, nagyon fontos a két ló összhangja. Nehéz volt megszokni, de olyan szakmai segítséget kaptam, hogy sikerült időben felkészülnöm.”
Igaz, a fiatal fogathajtó profi istállóban pallérozódik, de mint mondja, ők nem ebből élnek meg. „Számomra ez hobbi, az is marad, de szeretném minél magasabb szinten csinálni.”
Hölle Martinnak nincs könnyű feladata, hiszen fiatal kora ellenére az egyéni mellett a csapatversenyre is koncentrálnia kell. Lázár Zoltán kizárása után nehéz helyzetbe került magyar fogat, hiszen legerősebb tagjuktól fosztották meg őket, egy semmit sem befolyásoló hiba miatt. A 20 éves versenyző véleménye szerint, ha nincs a kizárás, az egyéni végeredménye is máshogy alakult volna.
A versenypálya a megszokottól eltérően füves helyett nagyrészt homokos volt, azonban neki nem okozott ez gondot, mert a holland istállóban ilyen körülmények között készül, azonban a vasárnapi akadályhajtáson a vizes pálya megnehezítette a dolgukat.
„Abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy a világ két legjobb fogathajtójával voltam egy csapatban. Még nagyobb öröm az, hogy egyéniben legyőztem Lázár Vilmost, hiszen ő a legjobb kettesfogathajtó a Földön – méltatta a Lázár testvéreket, akik kisebb korában is példaképei voltak. „Annak idején az is nagy öröm volt, ha köszöntek az embernek” – tette hozzá nevetve 2017 egyéni világbajnoka.