Máris itt a második rész. Nyilva vágjátok, hogy Bori offolt. Ja, szerintem is para. Én sem gondoltam, hogy életem második blogbejegyzésében ilyen cink témát fogok hozni, de ezt dobta a gép. És ha ezt dobja, Soma papa lenyomja!

Láttátok, hogy nem vagyok túl jó passzban. Szétagyaltam magam, hogy mivel tudnék úgy elbúcsúzni az én Pandámtól, hogy örökre emlékezzen rá. Aztán rájöttem, hogy végig itt volt a megoldás az orrom előtt: írok neki egy verset. Olyan fullosan Somásat, az talán mindkettőnknek segít feldolgozni ezt az egész tré szitut. Sajnos letörölte magát Facebookról, így nem tudom átcsavarni neki Messengeren. Hatalmas királyok lennétek, ha megdobnátok egy megosztással, hátha valahogy, valami ismerősén keresztül eljut hozzá. Szóval a vers…

Bedő Soma
Szeretlek, Panda!

Mióta elmentél, mindent szürkének látok.
Bár tudtam volna előre, de nem vagyok látnok!
Miért dobtam be azt a levelet, Panda?
Te leléptél, s szegényebb lett a banda.

Nem jössz már vissza, itt hagytál,
Te vagy a divat, én a zokni-szandál.
Ha nem vagy itt, Bedő Soma haldoklik,
Ahol te úrnő vagy, én egyszerű komornyik.

Mindennél jobban szeretlek, Krasznai Bori,
Csókod édesebb, mint Huy-nél bármelyik csoki!
Elismerem, hogy Geri mindenben jobb nálam,
Csak a pandámat még egyszer hadd lássam!

Könnyeimmel küszködve zárom a sorokat,
Sosem felejtem az együtt töltött napokat.
Lehet, hogy gagyi a vers, néha én is hibázom.
Egyet azért remélek: hogy neked is hiányzom.

Na, király, el is ment a kedvem az élettől… Pedig lett volna bennem még egy sztori. Meg mernék esküdni, hogy a nyáritáboros Henit láttam valamelyik nap a suliban. De erről már csak a következő részben fogok írni, nagyon betámadott a depi. Bocs, srácok!

#nyilva, #természet, #mákostészta,
Soma úr