„Kárpátalja egyszerre van nagyon messze és közel is hozzánk, különösen most, amikor az ott élő magyarok oktatását korlátozni próbálják. A reformáció lelki, a futás testi felüdülést nyújt, mindkettő közösséget teremt. Azt kívánom, hogy a bethesdások sikeresen eljussanak a Vereckei-hágóig és a csodálatos nagydobronyi gyermekotthonig, ahol az ott dolgozók nagyszerű munkát végeznek az elhagyott árvák nevelésében” – mondta az indulásnál az emberi erőforrások minisztere, az esemény egyik fővédnöke.
Az akcióhoz rajzpályázat kapcsolódik
A Bethesda kórház futóit a gyermekotthonban Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége fogadja szeptember 29-én, a szakemberek a helyszínen száz gyermek egészségügyi szűrését végzik el. Az akcióhoz rajzpályázat kapcsolódik, a nyertes az osztályával három napot tölthet el Kárpátalján.
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról beszélt, hogy a reformációra, a Bethesdára és Kárpátaljára is érvényes a „mozgásban lenni” kifejezés, testileg és lelkileg egyaránt. Az 500 kilométeres futás, a célba érkezés után adományokat adnak át, és a nagydobronyi otthonban hatvan leánygyermekének szűrését, valamint a ráti katolikus otthon lakóinak szűrését végzik el.
A kórházból két gyermekneurológus, egy gasztroenterológus, egy gyermekpulmonológus, egy gyermekkardiológus, egy sebész, két radiológus, egy fül-orr-gégész és három gyermekgyógyász szakorvos lesz ott, a vizsgálatokhoz a két ultrahangkészüléket és az EKG-készüléket a jótékony futók viszik magukkal. Akinél valamilyen betegséget diagnosztizálnak, annak a gyógyulásáról is gondoskodni fognak.
A reformációnak is választ kell adni a 21. század kihívásaira
Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke kitért arra, hogy sporttal és jótékonysággal is hozzá lehet járulni a reformáció emlékévéhez, most ráadásul olyanoknak tudnak segíteni, akik erre sokszorosan rászorulnak. Hozzáfűzte: a reformációnak is választ kell adni a 21. század kihívásaira, és a jótékonyság erre nagyszerű válasz.
[interestingbar group=”interesting”]Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa azt emelte ki, hogy az emlékévhez számtalan sportrendezvény kötődik. Megjegyezte, hogy a reformáció örökítette tovább azt a Szent Benedek-i gondolatot, miszerint mindig azért indulunk el egy útra, hogy bennünk is elinduljon valami, például a felelősségtudat, a másokért tenni fontossága.
Szatmáry Kristóf, a XVI. kerület országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy választókörzetében néhány hét múlva átadják Közép-Európa egyik legnagyobb új reformációs emlékművét, egy szoborcsoportot, amely egy közösségi térhez kapcsolódik.