Kovacsics Anikó az M4 Sportnak elmondta, természetesen úgy készültek, hogy csak saját játékukkal foglalkoznak a találkozó során, és bár voltak hibák, mindenki nagyon akart a csapatból.
„Nem ismertük őket nagyon, arról szóltak az első percek, hogy mit is játszanak. Aztán bele is rázódtunk gyorsan. Azt játszottuk, amit elterveztünk, próbáltunk gyorsan játszani, és ennek meg is lett az eredménye” – mondta a 37-12-es győzelmet követően Kovacsics, aki hozzátette, reméli, hogy a fehéroroszok elleni meccsre is megmarad a felszabadultság és a jó kedv.
Háfra Noémi is nagyszerű meccsen van túl, nem látszódott, hogy ezen a találkozón mutatkozott be a válogatottban. Olyannyira nem, hogy egy csodálatos kínai figura végén is betalált a koszovói kapuba.
„Próbáltam azt adni, ami én vagyok. Ez a kínai pedig egy váratlan húzás volt” – nyilatkozta nagy mosollyal az arcán. Az átlövő szerint nem kérdés, hogy jobbak voltunk az ellenfélnél: játéktudásban is le voltak maradva és fizikálisan is erősebbek voltunk.
A magyar válogatott következő selejtezőjét Fehéroroszország ellen játssza idegenben, október 1-én vasárnap. A találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.