Legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázóink csütörtöktől vasárnapig a budapesti világkupán tehetik meg az első lépést a phjongcshangi téli olimpián való részvétel felé. A magyarországi verseny mellett még további három viadal lesz, ahol jogot szerezhetnek az ötkarikás játékokon való indulásra. Legutóbb 2013-ban volt hasonló jelentőségű verseny hazánkban, akkor Debrecenben vb-t rendeztek.
„Ott is tele volt az egész aréna, hatalmas hangulatot csináltak a magyar szurkolók. Ez egy legális dopping, hogy ilyen sokan és így szurkolnak nekünk” – emlékezett vissza a négy évvel korábbi versenyre Kónya Zsófia Eb-ezüstérmes gyorskorcsolyázó.
Betegség miatt kisebb szünet volt a pályafutásában, de a budapesti világkupára már ismét harcba állt. „A legtöbb esély csapatban van, én is erre fogok a legjobban koncentrálni, de indulok 500 és 1000 méteren is” – mondta Kónya, aki elárulta, nem személynek, hanem országnak szerzik a kvótát, és örül, hogy szétosztották köztük a lehetőséget és öten is harcolhatnak a jobb helyekért.
Heidum Bernadett tavaly csak egyszer versenyzett és nemrég is kisebb betegséggel küszködött. Így nem meglepő, hogy számára kicsit hiányzott a verseny. „Kicsit félek magamtól, nehogy elvigyen a lendület. Vigyázni kell, ne zárassam ki magunkat, mert sok múlhat ezen. De remélem, az elmúlt jó pár év versenyzése segít majd” – mondta a női csapat talán legrutinosabb versenyzője.
Már a múlt hét óta jégen vannak és meglátása szerint ilyen jó jégen még nem korcsolyázott. „Picit törik és kopik, nem lesznek világcsúcsidők, de jó lesz rajta versenyezni” – összegzett Heidum.