Közélet Belföld

Magyar Hírlap: Nem világos, hogy miből fedezik az Agórát Gulyás Mártonék

Attól még, hogy a választási rendszer átszabását célzó tervezetet a hét végén a Jobbik részéről nem írták alá, a Közös Ország Mozgalom nem zárkózik el a Vona Gáboréktól, akik állítólag jelezték, ha az Országgyűlés elé kerül, támogathatják a koncepciót – írja a magyarhirlap.hu.

A Parlamenttel szemben felállított Agóra sátor kapcsán, a Közös Ország Mozgalom azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, hogy „a költségeket a Közös Ország Alapítvány és a Slejmshow által gyűjtött és megspórolt közösségi forrásokból is finanszírozzuk, de számítunk további mikroadományokra is”.

[interestingbar group=”interesting”]

A Gulyás Márton aktivista által gründolt szerveződés felhívására született meg a hétvégére az a nyolcpárti koncepció, melynek elfogadását most a kormánytól követelik. Megerősítették: fővárosi programjaikat október 23-ig tervezik, akkor demonstrációt tartanak majd, szintén a Kossuth térnél, az „igazságos hatalomgyakorlásért”.

Ha pedig – mint az borítékolható – a Fidesz elutasítja az egyebek mellett a női kvóta bevezetését is követelő, számos záradékkal ellátott elképzeléscsomagjukat, következnek a polgári engedetlenségi akciók. Ami a folytatás egyéb lehetőségeit illeti: Gulyás az ATV-ben nemrég arról is beszélt, a Jobbik részéről is jeleztek fogadókészséget, hogy csatlakoznak a nyolcpárti tervezethez, és elképzelhetőnek tartják, hogy ha az a parlament elé kerül, igennel szavaznak rá.

Az augusztus vége óta álló Agóra költségei összességében csaknem bruttó tizenötmillió forintot tesznek ki, legalábbis a mozgalom szerint, miközben szeptemberi nyitóegyenlegük mindössze 122 909 forint volt, úgy, hogy júliusban százötven-, augusztusban háromszázhetvenkétezer forintnyi bevételük volt.

A teljes cikk itt olvasható.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra