Színház Kultúra+Életmód

Megálmodták Magyarország első önműködő bábszínházát

Van egy pár, akinek a bábszínház az élete. Elkészítették Magyarország első önműködő bábszínházát, ahol a bábokat egy szerkezet mozgatja. Így szemünk előtt elevenednek meg egy cirkusz hétköznapjai: az otthonkás néni a kötélen egyensúlyoz, a cirkuszigazgató a fürdőkádban rejtvényt fejt. A bábszínház készítői: Sipos Katalin és Sisak Péter pedig eközben már a következő előadásukon dolgoznak…

A Tintaló Társulást Sipos Katalin és Sisak Péter alapította még 2005-ben. A két művész nemcsak a színpadon és a bábkészítő műhelyben dolgozik együtt, de a magánéletben is egy párt alkot; így lehetséges, hogy hétköznapjaikban az alkotás összefolyik a pihenéssel, a munka a hobbival.

Beszélgetéseik során – Sisak Péter szavaival élve – ötletpingpongot játszanak, ugyanis amint egyikőjüknek eszébe jut valami, azt a másik átgondolja és továbbfejleszti. Így született meg annak idején két olyan produkciójuk is, amelyek a cirkusz világához kötődnek.

Az egyik a Tintaló Cirkusz című előadás, melyben Sisak Péter a cirkuszigazgató, és a bábok a porondra lépő sztárok. A másik pedig a Circus Mechanicus, amely Magyarország első önműködő bábszínháza.

Kép forrása: kultura.hu

Kép forrása: kultura.hu

 

„Ez egy óriási pavilon, amelybe belesve a cirkusz hétköznapjait láthatjuk. Azt, ahogy próbál az akrobata, a táncos, az erőember. Mint egy nagy terepasztal, amelyet mozgásba hoz egy szerkezet, és olyan önálló világot teremt, ahol ránk már nincs is szükség. Csak a gyerekekre. Ők tekerhetik meg a kurblit, és akkor beindul az automata. Felhúzza a függönyöket, felkapcsolja a fényeket, beindítja a zenét, és a bábok megmozdulnak” – magyarázza Sisak Péter.

Az alapítókkal készült teljes riport videókkal a kultura.hu oldalán érhető el.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra