Belpolitika Belföld

MSZP: a parttól távolodva nő a gát biztonsága

Az MSZP szerint nem kell vízügyi mérnöknek lenni annak belátásához, hogy a Római-partra tervezett új gát annál biztonságosabb lesz, minél távolabb kerül a parttól.

Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője pénteken, a főpolgármester napközben tartott sajtótájékoztatójára reagálva úgy fogalmazott, Tarlós Istvánnak el kell döntenie, hogy a “csillaghegyieket akarja megvédeni, vagy Garancsi lakóparkját”.

“Hiába szavazza meg agyatlan zombi módjára a fideszes többség a Garancsi-gát terveit, már látszik, hogy Óbuda vezetése sem akarja” azt – mondta az MSZP politikusa, aki szerint a part menti gátat a “Tarlóstól független szakemberek”, továbbá a civilek sem támogatják, egy közvélemény-kutatás alapján pedig a helyieknek mindössze 16 százaléka ért azzal egyet.

[interestingbar group=”interesting”]

Horváth Csaba emellett az új 3-as metrószerelvények meghibásodásával kapcsolatban elmondta, Tarlós István úgy fenyegeti a BKV dolgozókat, mintha ők tehetnének arról, hogy “ócskavasat rendelt a budapestiek pénzéből”.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra