Szingapúri Nagydíj Scuderia Ferrari Kimi Räikkönen Forma-1 F1 Hírek

Nem volt nehéz dolga Räikkönen menedzserének

Nem volt túl nehéz tető alá hozni Kimi Räikkönen új szerződését – árulta el a finn világbajnok menedzsere, Steve Robertson. Kiemelte, a finn pilóta nagyon hatékonyan kezeli saját ügyeit, és a Ferrari is hosszabbítani akart, ezért neki szinte alig volt munkája…

Bár egy ideig pletykáltak róla, hogy a vörösök leváltják finn versenyzőjüket (ehhez a pletykához a Ferrari-elnök szavai szolgáltak némi alappal, ő ugyanis többször elmondta, nem teljesen elégedett pilótája teljesítményével) a csapat a nyári szünet után bejelentette, Räikkönen egy évig egészen biztosan a kötelékükben marad.

Az újabb szerződéshosszabbítás – az előző szezonhoz hasonlóan Räikkönen ismét egyéves kontraktust kapott – kapcsán a finn MTVA nemrég a Jégember menedzserével is készített egy interjút, amiben Robertson kiemelte, túl sok dolga nem volt a tárgyalások során.

Steve Robertson 2013-ban (Fotó: XPB)

Steve Robertson 2013-ban (Fotó: XPB)

„Maga a folyamat nagyon egyszerű volt, hiszen a szerződést már négy évvel ezelőtt megírtuk” – utalt arra a megállapodásra, melynek értelmében a korábbi világbajnok 2014-ben visszatérhetett a Ferrarihoz. „Túl sok dolgom nem volt, a Ferrari ugyanis akarta Kimit még egy szezonra. Az alapszerződést négy éve már letárgyaltuk, az új pedig csak egy oldal volt” – magyarázta.

A menedzser elmondta, Räikkönen manapság több ügyét is önállóan kezeli, ezért valóban nincs túl sok munkája a királykategóriában. „A szerepem már más, mint korábban volt. Itt vagyok, ha szüksége van rám, de nem vagyok ott túl sok futamon. Csak akkor, ha kellek. Persze ettől függetlenül mindig követem Kimit, és azt, mi történik vele” – zárta gondolatát.

Más kérdés persze, jövőre is hasonlóan „laza éve” lesz-e Robertsonnak, a Ferrarival ugyanis több pilótát is szóba hoztak, 2018 végén pedig sok nagyágyú szerződése lejár. Eközben a vörösök saját védenceiket is igyekeznek bejuttatni a Sauberhez, hogy felmérjék, mire képesek az F1-ben…

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra