Akárhogy is tagadnánk, az ősz hajszálak megjelenése bizony az öregedés folyamatát jelzi. De persze a kor ebben az esetben is csak az egyik tényező, hiszen az életmódunk, ezen belül is többek között a stressz az, ami elősegítheti, felgyorsíthatja az őszülés folyamatát. S hogy miért fehérednek ki a hajszálaink? Ezt a színt a hajszál belsejében levő levegő jelenléte okozza. A szürke ősz szín pedig a fehérre őszült és a még nem ősz hajszálak keveréke – olvasható a Wikipédián. A haj rendszerint lassan, szálanként őszül, de van, aki hirtelen őszül meg, szinte egyik pillanatról a másikra. Hallhattunk már olyan történeteket, hogy valaki haja egy éjszaka, álmában vált teljesen hófehérré – a legtöbb esetben valamilyen tragédia vagy nagyobb stressz előzi meg ezeket az eseteket.
Sokkoló első szálak
„Amikor megláttam az első ősz hajszálamat, azonnal kitéptem. Egyszerűen lesokkolt, hogy engem is elért az öregedés, pedig alig múltam harminc. Azóta már több ősz hajszálat is észrevettem, pedig rendszeresen melíroztatom a hajamat. Mára valamennyire elfogadtam, már nem tépkedem, legalábbis nem az összeset” – nevetett Kitti. A 36 éves irodai alkalmazott szerint az ősz hajszálak is olyanok, mint az első, apró ráncok, amiket felfedezünk magunkon, amikor tükörbe nézünk. Eleinte talán ijesztőek, mert fiatalon még azt gondoljuk, hogy mi sosem öregszünk meg, velünk sosem történhet olyasmi. „Az ősz hajszálak és a pici ráncok azonban emlékeztetnek bennünket az idő múlására” – magyarázta.
Fotó: iStock.com/Tatomm
Kevesebb színes, több ősz hajszál
Az őszülést az okozza, hogy az öregedés vagy a stressz, esetleg egy betegség miatt lecsökken a festékanyagok termeléséhez szükséges tirozin mennyisége a szervezetünkben. A melanin helyét levegő tölti ki, így a hajszál kifehéredik. A hajszálak élettartama egyébként 3 és 7 év között van, ezután kihullanak, és a helyükre új szál nő. Az öregedés folyamatában azonban egyre kevesebb lesz a színes (szőke, barna, fekete, vörös) haj, és egyre több lesz az ősz hajszál – tudtuk meg a Wikipédiáról. Bár bennünket, nőket ez nem érint, de a férfiak szakállához hasonlóan a halántékon a legrövidebb a hajszálak növekedési ideje, az őszülés többnyire itt kezdődik.
Fotó: iStock.com/Sidsel Clement
Ha zavar, tehetünk ellene
Léteznek különféle csodaszerek, amikkel ha időben elkezdjünk a hajunk kezelését, akkor – az ígéretek szerint – lelassíthatjuk, talán meg is állíthatjuk a folyamatot. Ugyanakkor a megfelelő vitaminok (például B, C és E) szedése is a segítségünkre lehet. Valamint ne feledkezzünk meg a házi módszerekről se, amelyeket szintén bevethetünk a hajszínünk védelme érdekében.
Ilyen megoldás lehet, ha a hajunkat minden egyes alkalommal kókuszolajjal mossuk meg, illetve rajta hagyjuk körülbelül 10 percig – ha rendszeresen alkalmazzuk, állítólag meggátoljuk az ősz szálak elterjedését.
Ugyanakkor kakukkfűből és szezámmagolajból is készíthetünk hajpakolást magunknak a fránya szürkülő-fehéredő szálak ellen, de a currylevelekre is támaszkodhatunk, valamint a túróból és borsból készült pakolást is érdemes lehet kipróbálni.