Korcsolya

Phjongcshangra fel – utolsó pillanatokig kivárnak a gyorskorisok

Jövő hét csütörtökön kezdődik az Audi ISU rövidpályás gyorskorcsolya világkupa a budapesti BOK csarnokban. Mivel a verseny a téli olimpiai kvalifikáció egyik állomása, a magyar szakvezetők az utolsó pillanatokig kivárnak a csapatok összeállításával – árulta el Telegdy Ádám, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség gyorsasági ágazati sportigazgatója az M1 műsorában.

Összesen négy vk-n lehet kvótát szerezni Phjongcshangba, ebből az első állomás lesz a budapesti.

A legnagyobb kérdés talán Knoch Viktor szereplése körül van, akit bokasérülés hátráltatott. A sportvezető szerint már felépült a korcsolyázó, de a szakmai stáb még gondolkodik, hogy egyéniben is elindítsa-e. Jelenleg nagyobb az esélye, hogy a váltóban áll rajthoz.

Az edzők egyébként is utolsó pillanatra tartogatják végső döntést, a versenyzők állapota dönti el az összetételt.

„Annak megfelelően, hogy éppen az aktuálisan legerősebb csapat álljon fel az ellenfelekkel szemben” – hangoztatta Telegdi, aki a hozzátette, a kvalifikáció meglehetően bonyolult. Ha csapatban sikerülne bekerülni a legjobb nyolcba, akkor öt versenyző biztosan ott lehet a játékokon. Természetesen egyéniben is a maximális létszámú kvalifikáció a cél.

A felkészülés jól sikerült, ezt azzal illusztrálta a sportigazgató, hogy a jól ismerten munkamániás Liu-testvérek is elérték határaikat. Így az, hogy a versenyzők tudják, mindent kipréseltek magukból, valamint a várhatóan népes hazai közönség buzdítása megfelelő önbizalommal vértezi fel short trackeseinket.

 

A teljes beszélgetést a videóra kattintva tekintheti meg.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra