Külpolitika Külföld

Részrehajlással vádolja Varsó az Európai Bíróság második emberét

Az Európai Bíróság elnökhelyettesének kizárását kéri Lengyelország abból a perből, amely ellene folyik a bialowiezai őserdő megritkítása miatt - értesült pénteken a PAP hírügynökség. A bíró ugyanis a lengyel fél szerint messze túllépte hatáskörét azzal, hogy maga sugallta a Varsó megbírságolását célzó brüsszeli beadvány tartalmát, és ezzel átvette a felperes Európai Bizottság szerepét.

A lengyel panasz azzal a kötelezettségszegési eljárással függ össze, amelyet az Európai Bizottság (EB) tavaly indított el Varsó ellen a kelet-lengyelországi erdőben végzett faritkítás miatt, amelyet a szúbogár-járványra hivatkozva végeztek el. Az Európai Unió Bírósága júliusban előzetes intézkedésként már elrendelte a fakivágások azonnali leállítását.

Felperesként viselkedett az elnökhelyettes

A pénteki értesülés szerint a lengyel környezetvédelmi tárca panaszát és a bíró kizárására vonatkozó kérését azzal a válasszal együtt nyújtották be, amellyel a kormány az Európai Bizottság azon vádjára reagált, hogy Varsó nem tartja magát az előzetes bírósági intézkedéshez.

A luxembourgi székhelyű bíróság szeptember 11-i ülésén a bizottság képviselője ugyanis a környezetvédőktől szerzett bizonyítékokra hivatkozva azt állította, hogy a bialowiezai fakivágás továbbá is folytatódik.

Bialowiezai erdő egyik bejárata. Fotó: Wikimedia / Piotrus

Bialowiezai erdő egyik bejárata. Fotó: Wikimedia / Piotrus

A bírósági tárgyaláson szintén részt vevő lengyel környezetvédelmi miniszter, Jan Szyszko akkor arról számolt be a lengyel sajtónak, hogy a fakivágás folytatása miatt kiszabható bírságra vonatkozó brüsszeli beadvány tartalmát és jogi indoklását a törvényszék elnökhelyettese, Antonio Tizzano maga sugallta az Európai Bizottságot képviselő Katarzyna Hermannak.

Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő később a sajtónak elmondta: Hermann teljesen felkészületlenül érkezett a tárgyalásra. Varsó ezzel összefüggésben kifogásolta, hogy Tizzano a tárgyaláson “átvállalta a felperes szerepét”; a lengyel környezetvédelmi tárca “előzmény nélküli incidensnek” nevezte a bíró magatartását.

A minisztérium pénteken közölte: nem hitelesek az EB által a luxembourgi bíróság elé szeptemberben tárt bizonyítékok – fényképek és műholdas felvételek -, amelyek alapján Brüsszel úgy ítéli meg, hogy Varsó folytatja a fakivágást. “Ellenőrizhetetlen, hogy mikor és hol készültek” a felvételek – szögezte le a minisztérium szóvivője.

[interestingbar group=”interesting”]

Varsói álláspont szerint Bialowieza nem szigorúan védett területén jelenleg csak “a közbiztonság megőrzését célzó elengedhetetlen tevékenység” zajlik, az uniós joggal összhangban.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra