Egészség

Sosem késő elkezdeni – 6 fitnesztipp 40 felettieknek

Az aktív testmozgást sohasem késő elkezdeni, és minden korban élvezhetjük jótékony hatásait. Persze testünk, állóképességünk az évek során változik, és ha korábban egyáltalán nem mozogtunk, nem árt néhány fontos tanácsot szem előtt tartanunk.

Értsük meg testünket és fizikai állapotunkat

Mielőtt bármilyen mozgásba kezdenénk, mindenképpen konzultáljunk háziorvosunkkal. Ha szedünk gyógyszert, érdeklődjünk annak hatásai és az aktív testmozgás összefüggéséről, valamint krónikus betegség esetén kérdezzük meg a doktort, ő milyen mozgásformát javasol, illetve mi az, amit inkább kerüljünk.

Kezdjük azzal, amit élvezünk

Ha szeretünk sétálni, biciklizni, úszni, kezdjük ezzel az aktív életmódot. Így sokkal valószínűbb, hogy ezt rendszeresen tudjuk majd csinálni, hiszen élvezettel tölt el.

Fotó: iStock.com/Jacob Ammentorp Lund

Fotó: iStock.com/Jacob Ammentorp Lund

Szépen lassan haladjunk

Ha már megvan az alap, és legalább heti egyszer mozgunk, fokozatosan emeljük az intenzitást, az időtartamot vagy a távot. Semmit se erőltessünk. Ha eddig heti egyszer sétáltunk 1 órát, adjunk hozzá még egy napot.

Beszéljünk szakemberekkel

Ha van lehetőségünk, keressünk fel hivatásos edzőket, sportoktatókat, akik segítenek a gyakorlatok helyes kivitelezésében, és így elkerülhetjük az esetleges sérüléseket.

Ne feledkezzünk meg az étkezés fontosságáról

Ha aktívan elkezdünk mozogni, étrendünkben is szükségessé válik néhány változtatás. Több tápanyagot kell bevinnünk, és mindenekelőtt több folyadékot kell fogyasztanunk! Konzultáljunk táplálkozási szakértővel, aki segíthet nekünk ebben.

Az izmoknak időre van szüksége a regenerálódáshoz

Ne feledkezzünk meg a bemelegítésről és a nyújtásról. Minél idősebbek vagyunk, ezeknek a szakaszoknak annál hosszabbnak kell lenniük testünk megóvása érdekében. Keressünk olyan gyakorlatokat, amelyek kíméletesek és bárki számára veszélytelenül elvégezhetők.

További tartalmak

Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros...

Minden korábbinál többen, 3200-an látogattak ki a...

Két forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti...

Az energiahatékonyságot javító megoldások napjaink...

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki...

Tovább az eszköztárra