Ezen a héten tartják országszerte a Teremtés Hetét, amelynek keretében szeptember 29-én, szombaton teremtésvédelmi konferenciát is rendeznek „Nem valami szabadon válaszható feladat” címmel. Az egyik előadó, Victor András kiemeli, hogy a teremtett világ megőrzése nem csak egyes tudósok, hanem minden ember feladata.
Egy másik konferenciát a reformációra emlékezve tartottak az elmúlt napokban Újpesten. Erről dr. Zsigmond Barna Pál, a IV. kerület alpolgármestere számol be.
Végül egy gyermekeknek szóló imádságos könyvét mutatja be Vinczéné Pálfi Judit nagyváradi lelkész.
Fekete Ágnes áhítata:
„Látták József bátyjai, hogy az atyjuk meghalt, és ezt mondták: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt, amit rajta elkövettünk. Ezért üzenetet küldtek Józsefhez: A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt: Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg testvéreid bűnét, mert gonoszul cselekedtek ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sírt, amikor ezt mondták neki. Testvérei leborultak előtte és ezt mondták: Íme, mi a te szolgáid vagyunk. József pedig így szólt: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-e én? Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani.” Mózes első könyve
Egészen mást jelent három szó: a bűnbánat, a megbocsátás és a kiengesztelődés. Az első azt jelenti, hogy én, az ember kimondom, megnevezem azt, amit rosszul tettem. A második, a megbocsátás azt jelenti, hogy közösen, akár Isten és én, akár én és egy másik ember eltávolítjuk a mindennapi életből azt, ami történt, és a közöttünk kibillent kapcsolatot egyensúlyossá tesszük. A múlt nevű dobozba tesszük mindazt, ami megesett. A harmadik, a kiengesztelődés pedig a mindennapos gyógyulási gyakorlat, amikor az ember a sebeket kitisztítja, akár tapaszt is tesz rá. Azért fontos ezeket szétválasztani, mert nagyon sok és alapvető összevisszaság van köztünk, emberek között a megbocsátás területén.
Egy ismerősömnek tanácsolták, amikor hiúsági okokból el kellett hagynia egy egyházi állást, hogy menjen oda a vezetőhöz, és akár térden állva, kérjen tőle bocsánatot. Ő visszakérdezett: „Rendben, de miért? Mit követtem el?” Mire a válasz: „Az teljesen mindegy, csak kérj bocsánatot!” Valamilyen furcsa okból szeretjük a megalázkodást, és összekeverjük a megbocsátással. A megbocsátás kérése egyfajta alá-fölé rendelés, pedig valójában a megbocsátás egy közös tett. Közösen kell keresnünk az egyensúlyt, közösen kell beletennünk a múlt dobozába a megtörtént rossz eseményeket. Ez nem megy könnyen, valószínűleg mindegyik félnek sok munkájába kerül. De ha az egyik arra használja a bocsánat szót, hogy a másikat megalázza, akkor ezt a közös utat nem tudják megtenni.
A Bibliában sehol sem kéri Isten, hogy az ember kérjen bocsánatot a másik embertől. Józsefhez jönnek oda testvérei rettegve, apjukra hivatkozva, hogy bocsánatot kérjenek. De ő ezt mondja: „Hát Isten vagyok én? Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Isten jóra fordította.” Nem enged a bocsánatkérésnek, sőt visszájára fordítja, és azt mondja, az igazi tettek az égben történnek, és nem a földön.
A bocsánat mennyei ajándék. A bocsánatot nem lehet kérni. Számon kérni végképp nem lehet. Jézus mindig csak tényként beszél róla: Megbocsátottak neked. Azt kéri, hogy megbocsátó szívvel nézzünk egymásra. De azt, hogy kérj bocsánatot, hogy valamilyen bocsánatkérő, önmegalázó szertartásban vegyél részt, erről sehol nincsen szó. A bocsánat egy nyitott tér, egy olyan valóság, amelybe beléphetünk együtt, amelyben részesülünk. A bocsánat az, hogy észreveszem azt, ami az enyém. Életem legdrámaibb tapasztalatai azok, amikor éppen az egyházban a bocsánatot erőszakosan követelik. Ez a bűnbánat, a kiengesztelődés és megbocsátás teljes összekeverése, ezeknek visszájára fordítása.
Jézus többször használja a fizetés képét a bocsánattal kapcsolatosan, de mindig furcsa módon. Az emberek azt érzik ezekben a példázatokban, hogy a gazda igazságtalanul fizet vagy enged el! Mert mi azt várjuk, hogy valamit valamiért alapon mennek a dolgok, olyan legyen a fogadjisten, amilyen az adjonisten. A hazatérő tékozlót átöleli az apja, a bátyjának azonban ez nem tetszik. Isten világában a bocsánat mindig részesedés, osztozás Isten mérhetetlen örömében. Gyenge hasonlattal a tűzoltást lehetne magunk elé képzelni. Teljesen mindegy, hogy ki mennyit dolgozott hogyan oltották a tüzet, a végén mindenki egyformán örül. A bűn talán ilyen tűz miközöttünk, és nekünk nem a tűz mutogatásán, hanem eloltásán kellene nagyon nagy erővel dolgoznunk. Ez a kiengesztelődés. És mégis csoda, ha ez sikerül. Csoda, ha az ember szíve nyitottá válik arra, hogy befogadja a bocsánatot. Ezt a csodát adja meg Isten! Ámen.
Tebenned bíztunk eleitől fogva – Kossuth – szeptember 27., szerda, 13:30
Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes